Kilyukadt a Boeing utasterének teteje

2011. 04. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 737-es repülő Arizonában, a yumai repülőtéren a napokban, miután egyelőre ismeretlen okból kilyukadt a gép teteje – adta hírül az AFP. A Southwest Airlines társaság Phoenix és Sacramento között közlekedő járata 118 utassal a fedélzetén kevéssel a felszállás után jelezte, hogy baj történt – jelentette be közleményében a légitársaság. Az utastér fölött körülbelül egy méter átmérőjű lyuk keletkezett, és pillanatok alatt veszélyesen lecsökkent a légnyomás, a pilóták ezért döntöttek az út azonnali megszakítása mellett. A kényszerleszállás miatt senkinek sem esett baja. Az amerikai polgári légiközlekedési hatóság vizsgálatot indított az ügy részleteinek tisztázására. A történtek után a SouthWest Airlines több száz járatot törölt, hogy ellenőrizze 79 Boeing típusú gépét.
Olaszországban 11-en megsérültek a hét végén, amikor Ravenna közelében lezuhant egy amatőr ejtőernyősöket szállító kis gép. Öt embert súlyos sebesülésekkel vittek a közeli kórházakba, de senki nincs életveszélyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.