Európai modellé válik a Duna-stratégia, más uniós tagországok is át kívánják venni a magyar elnökség idején formálódó regionális fejlesztési módszert – mondta Martonyi János külügyminiszter tegnap a parlament EU-elnökségi munkacsoportjának ülésén. Martonyi az elnökség eddig elért eredményei és a következő három hónap feladatai kapcsán kiemelte: a Duna-stratégia úgynevezett makroregionális fejlesztési stratégia, amelynek szemléletét mások, a Duna vízgyűjtő területén kívül elhelyezkedő országok és régiók is át kívánják venni.
Pozitív visszajelzéseket kapott az Európai Parlamentben eddigi tevékenységéről a magyar soros EU-elnökség kedden, az első három hónap eredményeit értékelő és a következő negyedév feladatait áttekintő találkozón – számolt be Győri Enikő, az uniós ügyekért felelős államtitkár Strasbourgban az MTI-nek. Az államtitkár leszögezte, az értékelés során egyetlen kritika sem hangzott el a magyar elnökséggel szemben. Győri elmondta, hogy a feladatokat illetően a tagországok kormányait képviselő tanács és az EP közös felelősségére mutatott rá abban, hogy az elnökség kezelte dossziék esetében előrejussanak.
Orbán Viktor hamarosan átadja Magyarország új autópályáját, kövesse nálunk élőben!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!