Mássz!

S Z Ó L Ó

Pósa Tibor
2011. 04. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jaj, kisfiam! Mindig itt vagy a lábam alatt, még rád lépek” – talán így zsörtölődött az édesanyja a kis Alain Robert-nek, aki négykézláb körülötte mászkált. Visszatette az apróságot rácsos ágyába, hogy nyugodtan tudja végezni a dolgát. Pár perc múlva Alain ismét anyja lába körül bóklászott. Hogy jutott ki ez a gyermek az ágyból? – csodálkozott a mama, aki ekkor még nem tudta, hogy pókembernek adott életet.
Aztán jött az első nagy mászás. Tizenkét évesen – nyilván, mert rossz fát tett a tűzre – a szülei bezárták emeleti lakásukba. Ám őt hívta a szabadság. Kiállt az ablakba, és nem lefelé, hanem fölfelé mászott. Puszta kézzel. Nyolc emelettel feljebb talált egy nyitott ablakot, amelyen beugrott, és már rohant is játszótársaihoz. Arról nem szól a fáma, hogy vajon ezért az attrakcióért mit kapott a szüleitől.
Alain Robert, a pókember, ő a valódi. A 48 esztendős francia már nyolcvan felhőkarcolót küzdött le az említett módszerrel. Semmivel. Fogta magát, és elindult felfelé. A falon. Skalpjai közt ott van a párizsi Montparnasse (209 méter), az Eiffel-torony (327 méter), a sanghaji Csin Mao (421 méter), a chicagói Sears Tower (442 méter) a Kuala Lumpur-i Petronas ikertorony (452 méter) és a tajvani Tajpej 101 (508 méter).
Hétfőn a pókember felért a csúcsra. Hat óra hét perc alatt mászta meg a világ legmagasabb épületét, a 848 méter magas, 160 emeletes dubaji Burdzs Kalifát. Igaz, olyannyira csábította a csúcs, hogy itt tett némi engedményt. A tulajdonosok kérésére használt biztonsági övet, ami egyébként nem szokása. Csupasz kézzel, minden külső segítség nélkül. Hat órát még állni is megpróbáltató, nemhogy majd egy kilométert felfelé mászni az üveg- és acélmonstrumon.
Most természetesen nem várták a felérkezéskor rendőrök, nem csattant a kezén a bilincs, mint máskor szokott, ugyanis az Egyesült Arab Emírségek államfőjének vendége volt. Kalifa bin Zajed al-Nahaján sejk elnökölt az Oktatás határok nélkül konferencián, amelynek keretében került sor a nem mindennapi mutatványra. „Oktatási célból teljesítettem ezt a mászást – mondta el a francia pókember a világ háromszáz egyeteméről meghívott ezer vendégnek. – Ott állok a torony alatt, felnézek a felhőkarcolóra, és azt mondom: lehetetlen ezt csupasz kézzel megmászni. De aztán rájövök, hogy lehetetlen csak addig létezik, amíg valaki ezt meg nem teszi.”
Csak halkan említsük meg, hogy Alain Robert rokkant! Hatvanhat százalékos. Még 1982-ben tizenöt méter magasból lezuhant, kómába esett, élet-halál közt volt. Egy tucat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra mászszon, de azóta meg sem áll. A baleset következtében állandó fülzúgása és szédülése van. Na mármost, ha rokkantnyugdíjasként nálunk élne, akkor rehabilitálva visszasegítenék a munka világába? Esetleg „extrém sportolóként” magának kellene viselnie gyógyítása minden költségét?
Valószínűleg a pókember nem ilyen kicsinyes. El kell árulnunk, hogy Alain jól menő kisvállalkozó. Bizony sokszor nem véletlenül választotta ki épp azt a tornyot, amelyet megmászott. Jól jött a hírverés a tulajdonosoknak, a felhajtás a bérlőnek, és adakoztak a szponzorok is. Minden mutatványáról DVD-filmet készít, amelynek jogdíjai őt illetik meg. Könyvet is kiadott nagyvárosi kalandjairól. Szóval nem panaszkodhat.
Meg kellene hívni hazánkba ezt a nyolclábút. Nemcsak az oktatási reformhoz tudna magvas gondolatokkal hozzászólni, hanem személyes érintettség okán beszámolhatna a rokkantnyugdíj külföldi rendezéséről is. Hasznos tanácsokat adhatna a kisvállalkozóknak, hogy milyen ötletekkel pörgessék fel cégüket.
Ha már itt van, megcsodálhatnánk páratlan toronymászó technikáját. Eredeti magyaros helyszínnek ott a szocialisták által ránk hagyott, európai uniós támogatásból, negyvenmillió forintért épült bodrogkeresztúri „kilátó”. Negyven centi, de a miénk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.