Megmutatkozott a csapat karaktere

Eddig minden az előzetes elképzeléseink szerint alakul, a magyar jégkorong-válogatott legyőzte első két ellenfelét a budapesti divízió I-es világbajnokságon. Hollandiát a vártnál könnyebben, a Koreai Köztársaságot nehezebben, de mindkét sikerért egyformán három pont jár. A magyar hokisok három szünnap után pénteken Spanyolországgal játszanak felhozó meccset, majd szombaton jöhet a sorsdöntő ütközet Olaszország ellen. Bár ma az olaszoknak is meggyűlhet a bajuk az ázsiaiakkal.

2011. 04. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar csapat – sportágtól függetlenül – ritkán képes újítani lélektanilag vert helyzetből. Jégkorongozóinknak hétfőn sikerült ez a nehéz feladat. Ne hallgassuk el, a szerencse is melléjük szegődött. Elvétve lehet olyan gólt látni, amilyet Kóger Dániel ütött az 56. percben. A gellert kapott korong a koreai kapu tetejére hullott, onnan felpattant, a magyar szélső a levegőből csapta a hálóba. A szabályok szerint akkor érvényes a gól, ha a játékos ütője nem emelkedik a felső kapuvas síkja fölé. A vezetőbíró előbb ugyan érvénytelenítette a találatot, ám a videós elemzés után megadta. Ezzel eldőlt a mérkőzés, meglepő módon a fegyelmezettségükről és kitartásukról híres ázsiaiak teljesen összeroppantak, aminek jeleként hét másodperc múlva újabb gólt kaptak, majd később még egyet – mindkettőt Sofron István szerezte –, így alakult ki a 6-3-as végeredmény.
Miközben a szerencsét emlegetjük, azt is jegyezzük meg, 3-3 után a koreaiaknak nem akadt helyzetük, a mieink uralták a játékot. Más szóval elhitték, hogy ők a jobbak, s nyerni fognak. Két éve az A csoportos vb-n Szlovákia ellen még nem hitték el, ezért is maradt el a bravúr. Vas Márton így fogalmazta meg a lélektanilag fontos időszakot: „Három-három után megmutatkozott a csapat karaktere.”
Ted Sator, a magyar válogatott amerikai szövetségi kapitánya a túlfűtött, drámai helyzetben is megőrizte a hidegvérét. A tengerentúli jégkorongedzők módjára az egekbe emelte az ellenfelet:
– Kollégám kiváló munkát végez, Korea rengeteget fejlődött az eltelt egy évben. A játékosaik gyorsak, erősek, s most már a koronggal is kiválóan bánnak. Felhívtuk a fiúk figyelmét a meccs előtt arra, hogy ezúttal nem lesz elég tíz jó perc, hatvan percen át kell keményen küzdeni. A végén mégis egy kilencperces különmeccsbe torkollott a találkozó, amit örömünkre mi nyertünk meg. Nem érdemtelenül, a 41:18-as kapura lövési arány is erről árulkodik.
Kim He Vutól is érdemes egy mondatot idézni. „Olaszország ellen nyerni fogunk!” – jelentette ki magabiztosan. Az eddig látottak alapján nem a levegőbe beszél. Az olaszok Spanyolország és Hollandia ellen sem nyújtottak meggyőző teljesítményt. Ha ma megvalósulna a koreai kapitány terve, rajtunk is segítene, hiszen az olaszok ellen még a hosszabbításos vereség is elég lenne az első helyhez. Persze jobban tesszük, ha a magunk dolgával törődünk. A két győzelem dacára van még hova javulni. Eddig igazából csak az első sorunk muzsikál A csoportos nívón. Hollandia és Korea ellen is Ladányiék hoztak össze négy gólt, összesen tehát tizenháromból nyolcat. Nem meglepő, hogy két forduló után így fest a sorrend a pontlista élén a teljes mezőny alapján is: 1. Sofron 6 pont (5 gól, 1 gólpassz), 2. Ladányi 6 (0, 6), 3. Vas Márton 5 (2, 3).
A Palkovics, Sikorcin, Kovács trió különösen hétfőn maradt adós a jó játékkal. Továbbhaladva, a harmadik sor a felkészülés során Bartalissal meggyőzőbb volt, mint Galanisszal a vb-n, ezért is biztató, hogy van remény a fiatal center felépülésére. Valamennyi ízülete közül egy hokis a bokáját terheli a legkevésbé, ha a fájdalom ellenére Bartalis korcsolyát tud húzni, akkor játszhat.
Tegnap az egész keret pihenőnapot kapott, ma az edzés mellett a játékosok szurkolhatnak Koreának. Mert a sportban is érvényes a mondás: az ellenfelem ellenfele az én barátom.

A vb állása: 1. Magyarország 6 pont/2 mérkőzés (13-6), 2. Olaszország 6/2 (5-2), 3. Spanyolország 0/1 (0-2), 4. Koreai Köztársaság 0/1 (3-6), 5. Hollandia 0/2 (5-10). A mai program: Hollandia–Spanyolország 16.00, Olaszország– Koreai Köztársaság 19.30.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.