Nyíregyházi emberrablót vettek őrizetbe

2011. 04. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy fiatal lány prostitúcióra kényszerítéséért, többszöri megerőszakolásáért és szabadsága korlátozásáért őrizetbe vettek egy 28 éves nyíregyházi férfit – közölte tegnap Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség szóvivője. A gyanúsított heteken át bezárva tartotta áldozatát, és róla készült, meztelen fényképeket töltött fel egy örömlányokat hirdető internetes oldalra. A 17 éves, intézetben nevelkedő, de szinte állandóan szökésben lévő lány vallomása szerint először önként vállalkozott prostitúcióra. Később megpróbált kiszállni, de futtatója minden bevételét elvette, ha pedig nem „jól” dolgozott, életveszélyesen megfenyegette. Egy idő után elmenekült a bérelt lakásból és máshol próbált pénzt keresni, de a bűnöző és annak barátja rátalált. Nyakához kést tartva, erőszakkal magukkal hurcolták, bezárták és azóta nekik kellett dolgoznia. A futtató többször meg is lopta a lánnyal lévő kuncsaftokat, emiatt külön eljárás folyik ellene. A lány március 25-én tudott megszökni fogvatartóitól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.