Orosz irányító, Törő tánctanár

Miközben visszavágásra készülnek a fradisták a mai Ferencváros–Újpest labdarúgó-bajnoki mérkőzés előtt – hiszen ősszel, a Megyeri úton 6-0-s hazai diadal született –, a lila-fehérek akár azt is érezhetik, hogy azzal a győzelemmel akkor és ott ők vettek elégtételt. A két csapat rivalizálása ugyanis csak történelmi léptékkel mérhető, ma 19 órától az Üllői úton 208. alkalommal csapnak össze a felek. Tegnap pályán kívüli események is színesítették a ráhangolást, hiszen az FTC-nél kinevezték a zrt. új vezérigazgatóját, Orosz Pált, Újpestre pedig hivatalos minőségben tért vissza Törőcsik András. Ma az NB I 21. fordulójának nyitómérkőzésén 17.00-tól a Kaposvár fogadja a Vasast.

Munkatársainktól
2011. 04. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az örökmérleg jelentős ferencvárosi fölényt mutat 92 győzelemmel, 56 döntetlennel és 59 vereséggel, 396-298-as gólkülönbséggel, tehát ma akár a 400., illetve a 300. gól is beeshetne. A közelmúlt azonban az újpestiek bizakodását táplálhatja, mert a felújított Szusza-stadion 2001-es átadása óta nem kaptak ki hazai pályán a Fraditól, sőt, bajnoki mérkőzésen több mint hét éve vendégként sem. Az őszi
6-0-ról nem is beszélve. Az ifjabbak e meccset előszeretettel méricskélték az 1976. májusi 8-3-hoz, amiért az FTC 1979 szeptemberében 7-1-gyel vett elégtételt. Mindkét rekordot a Népstadionban jegyezték fel. 1990 augusztusában a Megyeri úton taroltak a zöld-fehérek 5-0-ra, amelyre tulajdonképpen két évtized elteltével érkezett a válasz; azaz, ha úgy tetszik, ötgólos különbségre hatgólos differencia, kétszer is.
A fél évvel ezelőtti 6-0 persze sokkal élőbb, felemelőbb vagy fájóbb emlék, ezért a mai indulatokat inkább abból vezethetjük le. Érthető, ha tegnap Újpesten is e fél tucatot idézték, mégis felmerült a harmincöt esztendővel ezelőtti 8-3, hiszen az egyik hőse, Törőcsik András visszatért a Megyeri útra. Méghozzá hivatalosan a klub utánpótlás-koordinátoraként. Karácsonyi számunkban riportot közöltünk Törőről, aki tavalyi fejsérülése, majd csípőműtétje után szinte céltalanul vegetált a kórházban. Szerencsére végre újra egymásra talált a legendás csapat és annak legendás játékosa; hogy miért ilyen későn, az nyilván mindkét fél hibája, a mostani helyzet viszont mindkettő érdeme.
„Büszke vagyok, hogy itt ülhetek mellette, s a munkakörén sem kellett sokat gondolkodni, az a dolga, hogy figyelje a tehetségeinket. Óriási szükségünk van a szemére” – mondta a tegnapi tájékoztatón Kovács Zoltán klubigazgató. Bizony, Törő lába már nem az igazi, de ahogy Csehi István ügyvezető találóan megjegyezte, táncolni ugyan már nem tud, viszont tánctanárként a lépéseket megmutathatja. „Nagyon jólesett a megkeresés, nagy kedvvel vágok bele a munkába, talán jöhettem volna előbb is, de linkeskedtem kicsit” – fogalmazott a maga módján őszintén Törőcsik, aki érdeklődésünkre a Ferencváros elleni élményeit is ecsetelte: „Nekem az a bizonyos 8-3 a csúcs, hiszen abban az évben, 1976-ban a Fradi lett a bajnok, én pedig abban az idényben játszottam be magam az Újpestbe. A derbin Fazék (Fazekas László – a szerk.) öt gólt lőtt, én egyet, azután kaptam szerepet, hogy Bene Feri – Isten nyugosztalja – megsérült. Kellemetlen élmény, hogy egy kettős rangadón kikaptunk 3-0-ra, viszont egyetlen Üllői úti fellépésemen ugyanennyire nyertünk, Sarlós, Nagy Laci és Fekete talált be.” Tehát a jelek szerint továbbra is vág az esze, s amikor valaki felvetette, hogy az utóbb említett találkozón estében cselezett ki két védőt, majd adott gólpasszt, az ilyesmit pedig nem lehet megtanítani, így riposztozott: „Persze hogy nem, hiszen én sem direkt estem a meccsen, ezt edzésen nehéz gyakorolni…”
Az Üllői útra ugyan nem tért vissza a Törőhöz mérhető kortárs, Nyilasi Tibor, de érdemi bejelentés ott is jutott tegnapra: Orosz Pált nevezték ki a labdarúgó zrt. vezérigazgatójává. Az 1960-ban olimpiai bronzérmes FTC-klasszis fia székfoglalójában kijelentette, fradista számára csak a bajnoki cím lehet a cél, a mérce, ugyanakkor hozzátette: jelen helyzetben a pillanatnyi második helyezés dicséretes, ezért Prukner László szakmai igazgató abszolút bizalmat élvez. Még akkor is – mondjuk ezt már mi –, ha a szisztematikus alkotómunkába pár hónapon belül egy 6-0-s és egy 5-0-s pofon is belerondított. Utóbbi ráadásul az Üllői úton, a Videotonnal szemben csattant, a stadion 1974-es átadása óta ez volt a legsúlyosabb hazai vereség.
A tavaly szeptember 11-i Megyeri úti pedig a legsúlyosabb zakó az Újpesttől. Amikor Mészöly Gézát, a lilák vezetőedzőjét megkérdeztük, elcserélné-e a Fradi jelenlegi második helyét arra az eredményre, esetleg egy mai másik szép győzelemre, így válaszolt: „A 6-0 történelmi eredmény, és óriási élmény volt a számomra, kiderült, hogy a megfiatalított Újpest ilyen teljesítményre is képes. A távlati cél nem lehet más, mint a nemzetközi porond megközelítése, jövőre még magasabbra kell tenni a lécet. Ez nemcsak a dobogót. hanem annak a tetejét jelenti. Nem álszerénységből mondom, de a Fradi elleni derbi mindig háromesélyes, most is, a helyezésektől és az előző eredményektől függetlenül.”
A Ferencváros a felkészülés különleges módját választotta a találkozóra. Hétfőn és kedden nélkülözte Prukner Lászlót – aki a magyar küldöttség tagjaként a helyszínen, Amszterdamban nézte meg a hollandok elleni Eb-selejtezőt –, szerdától pedig Egerben edzőtáborozik, onnan érkezik vissza a rangadóra. Ebből persze semmi sem következik. Miként az eredmények is mutatják, nincs hagyományos recept a rangadóra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.