Performansz Tóásó Elődék tárgyalásán

Kilenc és fél óráig tartott a Tóásó Előd és 37 gyanúsított-társa elleni tárgyalás negyedik napja; a gyanúsítottakat még ebédszünetre sem engedték el, csak ivóvizet kaptak. A tárgyalásvezető Rolando Sarmiento bíró valószínűleg ezzel az erőltetett menettel akarta behozni az előző két felfüggesztés miatti lemaradást.

Lukács Csaba
2011. 04. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volt olyan gyanúsított, aki eleve bekötött infúzióval, orvosi kísérettel érkezett, hogy aztán rajta kívül még két embert vigyenek kórházba a tárgyalóteremből. A sajtót reggel nemhogy a terembe, még az igazságügyi palotába sem engedték be, és hasonlóan járt az ENSZ-megbízással érkező megfigyelő is. A titkolózás oka az volt, hogy az ügyészek – az egyik védő kérésére – bemutatták a tárgyi bizonyítékokat, köztük azokat a fegyvereket, amelyeket – a vád szerint – az úgynevezett terroristacsoportnál foglaltak le. A védők számtalan rendellenességet találtak a bizonyítékok körül. Akadt olyan ügyvéd is, aki öt és fél órás (!) védőbeszédében minden egyes bizonyítékot megcáfolt, ráadásul azzal vádolta az ügyészeket, hogy számtalan iratot jogellenes módon szereztek be.
A bizonyítékok bemutatása után a hozzátartozók azt javasolták a bírónak, hogy ők inkább elhagyják az üléstermet, csak legyen sajtónyilvános a tárgyalás (a bíró helyhiányra hivatkozva döntött a média mellőzéséről). Az ajánlatot a bíró végül elfogadta, és a terembe érkező tudósítók számára a gyanúsítottak egy része – köztük Tóásó Előd – többféle performansszal is szolgált, például egyik oldalán „Igazság és szabadság”, a másik oldalon pedig „Autonomista vagyok, nem terrorista” feliratú pólóban, felállva és maszkban fogadták az újságírókat. Sarmiento bírónak igyekeznie kell, mert négy és fél óra múlva már a másik oldalon szerepelve kell tisztáznia magát az ellene folyó három eljárás egyikében. A bíró egyébként közölte, megfontolja Tóásó ügyvédjének azt az indítványát, hogy védencét helyezzék szabadlábra.
Továbbiak a Magazin 21., 26. oldalán

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.