Rohác után Harist is kiadhatják

Csibra Tibor
2011. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bírósági forrás nem erősítette meg lapunknak, hogy az alvilági nevén Turekként ismert Haris Sándort Magyarország már kiadta Szlovákiának. Északi szomszédunk a tizenkét évvel ezelőtti dunaszerdahelyi maffialeszámolás, illetve egy tavalyi kábítószeres ügy miatt kérte Haris Sándor kiadatását. A Fővárosi Bíróság szerdán döntött – írta a Népszabadság. Mint arról először beszámoltunk, Harist a hazai hatóságok egyfajta csereként adják át a szlovákoknak, ezzel elhárulhatnak az akadályok hazánk Jozef Rohácra vonatkozó kiadatási eljárásának útjából. A Magyar Nemzet által megszólaltatott rendőr főtisztek diplomáciai sikernek tartották a megállapodást. Rohác ügyében két hete úgy döntött a Nyitra Megyei Bíróság, hogy a Patkányként, illetve Fogászként is ismert férfi kiadható hazánknak. Rohác fellebbezett a határozat ellen, így a végső szót a szlovák legfelső bíróság mondja ki az eljárásban. Bár az Országos Rendőr-főkapitányságnál hírzárlat van Rohác kiadatásának ügyében, azt a Nyitra Megyei Ügyészség, majd maga az érintett is megerősítette, hogy Magyarországon Fenyő János 1998-as meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként akarják kihallgatni a nyomozók. Egy nemrég elkészült szakértői vélemény szerint a merénylet helyszínén, az elkövető által hátrahagyott ruházatban, fegyveren azonosított DNS-minták megegyeznek Rohácéval, aki egy régebbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy a kilencvenes évek hazai leszámolásai mögött a különböző államok titkosszolgálatainak háborúja állt.
Turek vádlottja volt az első, 1992-ben kezdődött hazai maffiapernek, amelyben társai voltak az azóta meggyilkolt Döcher György és Prisztás József is. Harist – akárcsak Rohácot – a nyomozók számos, az ezredforduló környékén elkövetett hazai és szlovákiai merénylettel hozták összefüggésbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.