Röviden

MTI
2011. 04. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felgyorsulhat a hazai gazdaság
Az idén átlagosan 2-2,5 százalék lehet Magyarország gazdasági növekedési (GDP) üteme, amely 2012-ben akár 4 százalékra is gyorsulhat – mondta Zámbó Tibor, a K&H Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere a cég tegnapi rendezvényén. A magyar ipart, a gazdaság bővülését az európai gazdaság, és azon belül is elsősorban Németország húzza, ahol Zámbó szerint az éves GDP-növekedés rátája elérheti akár a 3-3,5 százalékot is. (MTI)

Júliusban már lehet pihenőkártya
Szakmai munkacsoport dolgozik a Széchenyi-pihenőkártya zökkenőmentes bevezetésén – közölte tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése alapján április 4-én Szatmáry Kristóf belgazdaságért felelős államtitkár irányításával alakult meg az a szakmai munkacsoport, amely a kártya júliusi piaci bevezetésén dolgozik. A munkacsoportban a Nemzetgazdasági Minisztérium érintett főosztályai mellett szakértők, valamint a Magyar Turizmus Zrt. vesz részt. (D. Z.)

Több juthat kutatás-fejlesztésre
A kormány még az idén felülvizsgálja a kutatás-fejlesztés (K+F) finanszírozását, a rendszert azért kell hatékonyabbá tenni, hogy 2020-ra GDP-arányosan a jelenlegi 1,15 százalékról 1,8 százalékra nőhessenek a K+F ráfordítások Magyarországon – mondta Cséfalvay Zoltán (képünkön), a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja budapesti konferenciájának szünetében. (MTI)

Élelmiszer-drágulás a termékdíj miatt?
Akár 10 százalékot meghaladó élelmiszerár-emelkedéshez is vezethet az, hogy a készülőben lévő hulladékkezelési törvény növeli a termelők és kereskedők termékdíj-kötelezettségét – jelentette ki Mányi István, az Öko-Ferr Hulladékkezelési Koordináló Nonprofit Kft. ügyvezetője. Jelenleg a termékdíjat csökkenti az, ha a visszagyűjtött hulladékot újrahasznosítják. A tervezet alapján most ez megszűnne, ami azt jelenti, hogy az állam 100 milliárd forintot szedne be a gyártóktól. (MTI)

Új biztos a kamaránál
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter április elsejével Poprády Gézát nevezte ki agrárkamarai biztosnak. A posztot eddig betöltő Zöld Sándor családi okok miatt mondott le. Az új biztos 46 éves, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, majd a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett agrármérnöki és külkereskedelmi üzemmérnöki diplomát. Biztosként a szervezési, irányítási feladatokat látja majd el. (D. Z.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.