Röviden

MN
2011. 04. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kihallgatták Mubarakot és fiait
Kairó. Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő és két fia tegnap megjelent a kairói bíróság előtt, ahol a kormány ellen tüntetők meggyilkolásával, közpénzek elsikkasztásával és hatalommal való visszaéléssel vádoljják. Két fiát, Gamált és Alaát vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel, valamint azzal gyanúsítják, hogy a népfelkelés idején kezdeményezték, hogy a karhatalom lőjön a tüntető tömegbe. A jelenleg kórházi kezelés alatt álló Mubarak tagadja az ellene felhozott vádakat. (MTI)

WC-papír Koránból
Kabul. Gyaníthatóan elrongyolódott Koránokból készítettek WC-papírt egy kabuli gyárban: a szóban forgó újrafeldolgozó üzem vezetőjét, illetve két társát letartóztatták – közölte tegnap az afgán főügyészség. (MTI)

Kiállt McChrystal mellett a Pentagon
Washington. A Pentagon tisztázza az őt ért vádak alól az afganisztáni szövetséges haderők volt főparancsnokát, Stanley McChrystalt. A tábornokot tavaly váltotta le Barack Obama miután gúnyos és sértő kifejezésekkel illette a kormányzat egyes tagjait a Rolling Stone magazinban tett interjúban.
A Pentagon újra megvizsgálta az eset körülményeit, és úgy vélik, az események nem úgy történtek, ahogy a cikkben állítják. A Rolling Stone kiáll az írása mellett. (MN)

Tiltakozások Nigériában
Abuja. Tiltakozási hullám söpört végig hétfőn Nigéria északi, főként mozlimok lakta részében Goodluck Jonathan jelenlegi – és keresztény – elnök választási győzelme miatt.
A szombati voksolás eredményén feldühödött fiatalok templomokat, mecseteket és házakat gyújtottak fel, legalább 33-an meghaltak. A régi-új államfő az erőszakcselekmények beszüntetésére szólított fel. (MTI)

Betiltott tüntetés
London. Nem engedélyezte a Mozlimok a keresztesek ellen nevű brit radikális iszlamista szervezetnek a Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjének napjára időzített, a Westminster apátság előtt megtartandó tüntetését – közölte a londoni rendőrség. Az indokolás szerint az április 29-i királyi menyegzőt semmi nem zavarhatja meg. (MN)

Kurd demonstráció
Isztambul. A biztonsági erőkkel csaptak össze kurd tüntetők tegnap Isztambulban, miután a Legfelsőbb Választási Tanács kizárta Törökország legnagyobb kurd pártja, a Béke és Demokrácia jelöltjeit a június 12-én esedékes parlamenti választásokból. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.