Röviden

MN
2011. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenhat semmisségi ügyet találtak
Megkezdődött a bíróságokon a semmisségi törvény végrehajtása. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon 16 ilyen ügy van. Ezeket vizsgálják, eddig két ügyben hoztak határozatot – mondta a Hír TV-nek a testület csoportvezető bírója. (MN)

Moratóriumot kér a Jobbik
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy korábbi ígéretének megfelelően vezesse be az állami telefon-, bútor- és autóvásárlási moratóriumot – jelentette ki Z. Kárpát Dániel. Az ellenzéki országgyűlési képviselő emlékeztetett rá, az előző kormány luxuskiadásai ellen a Fidesz ágált leginkább. A hírek szerint a kabinet most hétmilliárdot költene állami autóbeszerzésekre. (MTI)

Vizsgálnák a kedvezményeket
Hódmezővásárhely közgyűlése arra kérte a kormányt, hogy vizsgálja felül és egységesítse a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványáról szóló jogszabályi környezetet, alakítsa át a közokirat kiállításának folyamatát, s dolgozzon ki hatékonyabb ellenőrzési rendszert. (MTI)

Jobboldali győzelem
Tildy Balázs, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte tegnap csaknem 40 százalékkal a zuglói időközi önkormányzatiképviselő-választást. Az LMP-s jelölt, kampánycsendet és a választás tisztaságát is megsértette. Kaibinger Gábor az egyik szavazókörben beszélgetett egy szavazatszámláló bizottsági taggal, s étellel is kínálta. A Magyar Antidiszkriminációs Közhasznú Alapítvány megállapította, hogy a szavazókörök nem felelnek meg az esélyegyenlőségi követelményeknek, csak lépcsőn lehet bejutni a voksolásra kijelölt épületekbe. Emiatt panaszt tettek a helyi választási bizottságnál, ma az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulnak. Romonyán pedig tegnap újra a független Herman Józsefet választották polgármesterré. (MTI)

Elismerés Tarlóstól
Tarlós István főpolgármester átadta az idei Csengery Antal-díjakat tegnap a városházán. Elismerésben részesült D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese; Balogh Judit, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere; Markó Zsófia, a Független Hírügynökség tudósítója; Mihalek Sándor, az ATV szerkesztő-riportere, valamint az InfoRádió szerkesztősége. (MN)

Elhunyt Keserű Ernő
Március 31-én, életének 78. évében elhunyt Keserű Ernő, a Magyar Nemzet egykori főszerkesztő-helyettese. Április 7-én szülőfalujában, Karádon helyezték örök nyugalomra. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.