Szándékosság gyanúja?

Csibra Tibor
2011. 04. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Műszaki hiba, illetve szándékosság is okozhatta azt a robbanást, amelyben két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült szerdán Budapesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közveszély okozása miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást tegnap. A főváros VII. kerületében, a Nefelejcs utcában lévő társasház életveszélyessé vált a detonáció után, a polgári védelem szakemberei kiköltöztették a lakókat. Az épület felső, második emeletén bekövetkezett robbanás négy lakásban kidöntötte a közfalakat, közülük többen beszakadt a födém is, ez okozta a súlyos sérüléseket. Tegnap a lezárt házban ácsok dolgoztak, akik faszerkezettel erősítették meg a megrepedt falakat, körfolyosókat. A tűzvizsgáló szakértők a biztonsági intézkedések után tudják majd aprólékosan átkutatni a területet, hogy megállapíthassák a katasztrófa okait – tájékoztatta lapunkat Kisdi Márk Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivője. A szakemberek eddig nem erősítették meg, hogy gázrobbanás történt a Nefelejcs utcai házban, de ezt a lehetőséget is vizsgálják. A tűzoltók meghallgatták a lapunknak is nyilatkozó lakókat, akik arról számoltak be, hogy a detonáció előtt erős gázszagot éreztek az épületben, és az abból a lakásból szivárgott, ahol a robbanás történt. Az már megállapítható, hogy a robbanás epicentruma az ingatlan szobájában volt.
Azoknak a lakóknak, akik nem tudtak ismerőseiknél, rokonaiknál szállást szerezni, a VII. kerületi önkormányzat költségére szobákat béreltek egy közeli panzióban – közölte a katasztrófa után Vattamány Zsolt polgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.