Szolgáltatóváltás árak nélkül

Úgy kellene dönteniük a volt EMFESZ-fogyasztóknak, melyik gázszolgáltatót választják, hogy nem tudják, mennyibe kerül majd az egyes társaságoknál a fűtőanyag. Ez a Főgáz és a Tigáz területén okozhat némi zavart, hiszen a két cég egymás fennhatóságán belül tudott új ügyfeleket szerezni. A két szolgáltató egymás területére is megszerezte az ellátási engedélyt.

Dékány Lóránt
2011. 04. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hét múlva lejár a gázszolgáltató EMFESZ Kft. engedélyének három hónapos felfüggesztési ideje. Azt ugyan már biztosan lehet tudni, hogy a korábban kedvezményes fűtőanyagot kínáló cég ezen időszak alatt nem tudta visszaszerezni jogosítványát, a volt fogyasztóinak egy része azonban mégis választhat majd szolgáltatót.
Mint ismeretes, a Tigáz a Főgáz, a Főgáz pedig a Tigáz területén szerezte meg az átmeneti 90 napra a korábbi EMFESZ-ügyfeleket. A két társaság azonban – ahogy azt tegnap közölték – megszerezte az egyetemes szolgáltatói engedélyt egymás területén is, így az érintett fogyasztóknak módjukban áll választani kettejük között.
Mindezt azonban úgy kellene megtenniük a háztartásoknak, hogy közben nem lehet tudni, mennyibe kerül majd a két cégnél a gáz. A Főgáz által a fogyasztóknak a napokban kiküldött levelekben az áll, hogy ha a fővárosi társaság ügyfele szeretne valaki maradni, vissza kell küldenie nekik aláírva a kitöltendő nyomtatványt. Ugyancsak az elmúlt három hónapra kijelölt szolgáltatójánál marad az, aki nem jelez vissza egyik társaságnak sem. Vagyis a váltáshoz az kell, hogy az adott fogyasztó levélben jelentse ki a mostani ellátójának: másik szolgáltatót szeretne.
A Főgáznál megkeresésünkre egyelőre nem tudták megmondani, hogyan alakul a tarifa április 13-a után. Ami biztosra vehető, hogy az általuk ellátott fogyasztók a Tigáz területén nem fogják megkapni ugyanazt a több mint hatszázalékos kedvezményt az egyetemes árhoz képest, mint amit az utóbbi három hónapban az EMFESZ-től átvett ügyfeleknek biztosítottak.
Mint Koncz László, a cég vezérigazgatója egy múlt heti háttérbeszélgetésen elmondta, a Tigáz és a Főgáz területe között továbbra is megmarad az árbeli eltérés. Akkor hozzátette, a Tigáz által átvett körülbelül hatvanezer fogyasztóból eddig ötezren jelezték, hogy viszszatérnének a Főgázhoz, míg ellentétes irányban a 75 ezer érintett háztartásból ezerötszázan választanák ismét az EMFESZ előtti szolgáltatójukat.
Az E.ON és a GDF Suez területein nem lesznek „izgalmak” április 13-a után sem, mivel a két szolgáltató korábbi ügyfeleit szerezte vissza az EMFESZ engedélyének felfüggesztésekor. Az E.ON-nak hatvanötezer, a GDF-nek pedig kilencvenezer fogyasztója tér vissza egy hét múlva az egyetemes szolgáltatásba, mivel más választási lehetőségük nem lesz. Nem valószínű az sem, hogy az egyetemes ellátók közül bármelyik is szabadpiaci ajánlattal próbáljon meg ügyfeleket átcsábítani magához a konkurencia területéről, mivel így gyakorlatilag egyesével kellene megszereznie az új ügyfeleket, ami meglehetősen költséges. Koncz László arra mutatott rá, hogy a számukra engedélyezett árrés nem ad teret új fogyasztók szerzésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.