Táppénz szocialista módra

A fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke a budapesti Szent János Kórház megbízott orvos igazgatójaként mindent megtett azért, hogy a kórház orvos igazgatói posztjára kiírt pályázatot visszavonassa – derül ki a lapunkhoz került elektronikus levélből. Miután ez nem sikerült, Havas Szófia betegállományba vonult a kórházból, miközben fővárosi képviselőként az utóbbi hetekben többször is részt vett a közgyűlés munkájában.

Szilágyi Richárd
2011. 04. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Havas Szófia a Szent János Kórház megbízott orvos igazgatójaként a lapunk birtokába jutott levelezés szerint március 3-án arról tájékoztatta az intézmény szakmai vezetői testületének tagjait, hogy „az orvos igazgatói pályázat elbírálásával kapcsolatban számos jogi probléma merült fel”. A testület titkáraként eljáró Havas közölte azt is, bírósághoz fordult a pályázati kiírás megsemmisítése céljából. Annak ellenére tette ezt, hogy a kórház szervezeti és működési szabályzata erre nem jogosítja fel. Eljárását azzal indokolta, hogy Pintérné Gönczi Ágnes, a kórház főigazgatója annak ellenére sem vonta vissza a pályázatot, hogy az intézményt fenntartó fővárosi önkormányzat erre utasította. Úgy tudjuk, hogy ilyen utasítás valójában nem érkezett a kórházhoz. Sőt a városháza februári állásfoglalásában leszögezte: csak a főigazgatónak van joga pályázattal kapcsolatos döntéseket hozni.

*

– Tekintettel arra, hogy az általa indított per végkimenetele nem ismert, valamint bármely szereplőre nézve súlyos anyagi teherrel és számos jogkövetkezménnyel járhat, Havas márciusi levelében azt javasolta a szakmai vezetői testületnek, hogy ebben az ügyben ne foglaljon állást – így próbálva elérni a pályázat érvénytelenítését. Forrásaink szerint ezt azért tehette, mert egyes értelmezések szerint ha a pályázatot visszavonták volna, akkor saját – határozatlan időre szóló – megbízatása automatikusan hosszabbodik öt évvel. A lapunknak név nélkül nyilatkozó egészségügyi szakemberek ezt cáfolták: szerintük Havas megbízatása nem tartozott e körbe, mivel ez a szabály csak a határozott időre szóló megbízások esetében érvényes.
Az viszont bizonyos, hogy Havas orvos-igazgatói megbízatása a pályázat elbírálásáig szólt. Mivel ez márciusban megtörtént, a főigazgató vissza is vonta Havas megbízatását. Úgy tudjuk, a doktornő válaszul néhány nap múlva betegállományba vonult. A dolog pikantériája, hogy Havas egyben fővárosi képviselő is, s mind a március 23-i, mind az április 6-i közgyűlés munkájában részt vett, miközben több százezer forintos kórházi fizetése után táppénzt kapott. Tette ezt akkor, amikor a Széll Kálmán-terv a táppénzfolyósítás szabályainak felülvizsgálatát tűzte ki célul.
Megkerestük Havas Szófiát, aki betegállományáról annyit mondott, ehhez senkinek semmi köze.
– Az olvasó maradjon az érdeklődés talaján, mert az ezzel kapcsolatos igényt nem fogom kielégíteni – közölte. Azt elárulta, jogvita van azzal kapcsolatban közte és a kórház között, hogy fenntartói döntéshez kötött-e az orvos-igazgatói pályázat. Szerinte egy újabb, 2010-ben született törvénymódosítás miatt erre szükség lett volna, de nem született meg. Havas úgy véli, a kórház főigazgatója többszörösen is jogot sértett, ezért munkaügyi bírósághoz fordult az ügyben.
Április 4-től Torgyik Pál a Szent János Kórház öt évre kinevezett új orvos-igazgatója – tájékoztatták lapunkat. A kórház megerősítette, hogy Havas Szófia március 21-től folyamatosan betegállományban van. Emlékezetes, az orvos – aki Horn Gyula volt miniszterelnök unokahúga – 2007-ben országgyűlési képviselőként azt mondta: „1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.