Történelmi realitás

Stier Gábor
2011. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemrégiben az interneten olyan munkatársakat keresett egy rigai cég, akik „mindkét államnyelvet” beszélik. A valódi államnyelvet, a lettet védő állami intézet ugyan gyorsan javíttatta a hirdetést, az esetet ismertető Latvijas Avize nevű lap azonban megjegyzi, hogy a gyakorlatban az orosz a második hivatalos nyelvnek számít. Még fizikai dolgozóként is inkább csak azok tudnak könnyen elhelyezkedni, akik a lett mellett beszélik az oroszt is. Az Eurostat felmérése szerint Lettország lakosainak 54,7 százaléka anyanyelvi szinten, míg 24,7 csak nagyon jól beszél oroszul. Figyelembe véve az ország etnikai összetételét és azt a tényt, hogy a szovjet időkben a lettek is kötelesek voltak oroszul tanulni, az adatok híven tükrözik a történelmi realitásokat. Mint elemzők megjegyzik, olyan országban, ahol a lakosság nagyjából 40 százaléka orosz, normális, hogy az intelligens polgár érti a nyelvüket. Az angollal jóval rosszabb a helyzet, inkább csak a fiatalok körében elterjedt, pedig az ország versenyképességét javítaná, ha a többség három nyelven is beszélne. A korábban az orosz ajkú lakossághoz a jelenleginél jóval kevesebb toleranciával viszonyuló, s a Moszkvával finoman szólva sem jó kapcsolatokat ápoló Rigát a gazdasági válság egyéb téren is kijózanította. Lettország immár kelet felé is keresi a kitörési pontokat, s innen várja a tőkét. Egy friss törvény értelmében például azok az unión kívüli polgárok, akik Rigába legalább 140 ezer, az ország más helyein pedig 70 ezer eurót befektetnek, azonnal öt évre letelepedési engedélyt kapnak. Az eddig e szabályozás alapján beérkezett 150 kérelem mindegyikét orosz állampolgárok nyújtották be. E realitásokat ma már láthatóan elfogadja az Egyesült Államok is. Erről árulkodik, hogy rigai nagykövetségük honlapja néhány hete az angol és a lett mellett oroszul is olvasható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.