Újabb szivárgás Fukusimánál?

Jelentősen megemelkedett a radioaktív sugárzás mértéke a fukusimai atomerőmű közelében a tengervízben, elképzelhető, hogy szivárgás történt. A hét végén újabb földrengés rázta meg Japánt, miközben folytatódott a reaktorok hűtése. Az üzemeltető Tepco szerint még kilenc hónapot vesznek igénybe a helyreállítási munkálatok.

Hírösszefoglaló
2011. 04. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Clinton segítséget ígér. Az Egyesült Államok segítségét ígérte meg Japánnak Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, amikor tegnap látogatásra érkezett a szigetországba – írta az MTI. Clinton arra kérte Japánt, hogy tartsa fenn globális szerepét. Bejelentette, hogy a két ország megállapodott egy állami és magántőkével megvalósuló, és az újjáépítést segítő program létrehozásában, amelyet a tokiói kormány irányítana. Amerikai cégek és más intézmények is részt vennének a program kivitelezésében.


Újabb erős földrengés rázta meg Japán fő szigetének, Honsúnak a középső részét szombaton, helyi idő szerint délelőtt 11 óra 19 perckor – írta az AP tegnap. A Richter-skála szerint 5,8-es erejű földmozgás epicentruma Kanto tartományban, Tokiótól 80 kilométerre északra volt, 70 kilométeres mélységben. A fukusimai atomerőműben nem zavarta meg a mentési és helyreállítási munkálatokat az újabb földrengés, megszakítás nélkül folytatódott a március 11-i nagy földrengés és az azt követő cunami következtében megrongálódott reaktorblokkok hűtése.
A tokiói kormány szombaton bejelentette, hogy jelentősen megnőtt a radioaktivitás mértéke a fukusimai atomerőmű közelében a tengervízben – közölte a távirati iroda. Ez azt is jelentheti, hogy újabb szivárgás keletkezett a nukleáris létesítményben. A pénteken vett mintákban a jód 131-es izotóp radioaktivitása 6500-szorosa volt a megengedett határértéknek, szemben az előző napi 1100-szoros értékkel, míg a cézium–134-es és cézium–137-es izotópok radioaktivitása körülbelül négyszeresére emelkedett. Ugyanakkor a megnőtt értékek is jóval elmaradnak attól, amit még az eredeti szivárgás megszüntetése előtt mértek.
Körülbelül három hónap múlva kezd majd csökkenni a radioaktív sugárzás szintje a megsérült Fukusima–1-es atomerőműnél – idézte a Kyodo Press hírügynökség az erőművet üzemeltető Tepco vállalat közlését.
Kacumata Cunehisza, a cég elnökének bejelentése szerint hat hónapon belül jelentősen csökkentik a sugárzási szintet, majd befedik a megrongálódott reaktorépületeket, elszállítják a nukleáris fűtőelemeket. A körülbelül kilenc hónapig tartó tervet azért dolgozták ki, hogy az erőmű térségéből távozni kényszerült emberek viszszatérhessenek. Elmondta, hogy a cég szakemberei jelenleg az újabb hidrogénrobbanások és a radioaktív anyagok további szivárgásának megakadályozásán dolgoznak az egyes és a hármas reaktorblokkoknál. Egy újabb baleset előfordulásának elkerülése érdekében a japán nukleáris biztonsági hivatal pénteken arra utasította a szigetország atomerőműveit működtető kilenc vállalatot, hogy vizsgálják felül a földrengések és szökőárak pusztításainak kivédését célzó intézkedéseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.