Újdonságként ma nyitja meg kapuit az Első Hazai Kézművessör-fesztivál (Főzdefeszt) Budapesten, a VIII. kerületi Mikszáth Kálmán téren. A kétnapos rendezvény szervezőinek az a célja, hogy bemutassák az ismét magára találó hazai sörfőzést, egy asztalhoz ültessék a fogyasztókat, kocsmárosokat, sörfőzőket. Hazánkban a kilencvenes évek közepén még ötszáz főzde volt, ma pedig hozzávetőleg ötven van, miután a multik nagy halai megették a kis halakat. Az ébredező kisüzemek közül ma és holnap tízen mutatják be termékeiket. A kulcsmondat a különlegesség – magyarázta Kővári Gergely, az egyik szervező. Ennek jegyében kóstolható lesz többek közt a hétköznapokon csak Prágában és Miskolcon kapható, tokajiaszú-kivonattal ízesített Korty vagy a most dupla erősségűre főzött köleses sör. A Folyékon kenyér szakblog ősszel mértékadó magyar sörbloggereket kérdezett meg arról, melyik a legjobb kézművessör. Akkor határozott válasz született: a Black Rose, a Békésszentandrási Serfőzde (Agro Flott) terméke. Ez is kapható lesz a Mikszáth téri vendéglátóhelyeken, ahová külföldi főzdék is elhozzák a portékáikat. Az osztrák Gösser – Magyarországon nem kapható – szűretlen árpasörével, a Zwickllel, a rozsnyói magyar Kaltenecker többek között egy füstölt sörrel, a világklasszisnak számító prágai Pivovarsky Dum pedig egy zöld színű, húsvéti csalános sörrel készül.
A színpadon fellép a Cabaret Medrano, az Artézis, a Fit Fat, a Cocklers és a Grabanc.

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett