A Nemzetközi Jégkorong-szövetség közgyűlése tegnap a várakozásoknak megfelelően a világbajnoki rendszer másodosztálya, a bennünket is érintő divízió I átalakításáról határozott. Eme tizenkét válogatottat eddig úgy osztották két hatos csoportra, ahogy a gyerekek a grundon csapatot választanak. Az erősorrend alapján lefelé haladva egy ide, egy oda; mindkettőből a győztes került fel az elitbe. 2012-től a mezőnyt ketté vágják a világranglista alapján. A felsőház így megerősödik, s két csapat is feljut az A csoportba. A magyar válogatottnak itt van a helye. Elméletileg elképzelhető, hogy hatból könnyebb az első kettőbe kerülni, a cél még egy vereséggel is teljesíthető, hiszen a körbeverésnek is nagyobb az esélye, gyakorlatilag azonban olyan könnyen a közeljövőben egyszer sem mérik a feljutást, mint ahogy az idén és tavaly, amikor egy igazán éles mecscset kellett megnyerni.
Jövőre öt ilyen vár a magyar válogatottra. A csoportot ugyanis a mieink mellett a következő csapatok alkotják: Ausztria, Szlovénia, Ukrajna, Nagy-Britannia és Japán. Ám érdekes adalék, hogy
a jegkorong.blog.hu internetes szaklap közvélemény-kutatása szerint a magyar szurkolók több mint nyolcvan százaléka pártolja az átszervezést, ami a játékosoknak sincs ellenére. Korábban Ladányi Balázs fejtette ki, hogy inkább játszik öt kemény mérkőzést, minthogy döntőnek kikiáltott egyetlenegyen dőljön el a sorsunk. Hasonló értelemben nyilatkozott tegnap Szélig Viktor csapatkapitány is:
– Eddig elég volt az egy vagy két fontos meccsen jól játszani. Ha ez nem jött össze, akkor nem sikerült a feljutás, és a mi mostani példánk is bizonyítja, hogy nem mindig a jobb győzött. Mostantól a dobogót is meg kell becsülni.
A 2012-es torna megrendezésére Szlovénia és Nagy-Britannia pályázott, ebből a körből mint idei házigazda Magyarország és Ukrajna eleve ki volt zárva. A lecke fel van adva.
Az A csoportos vb-n Csehország és Svédország mellé tegnap délután Finnország csatlakozott a legjobb négy közé, miután 4-1-re verte Norvégiát. Este a Kanada– Oroszország rangadót a 0-1-ről
2-1-re fordított „szbornaja” nyerte.

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása