Ázsiából érkezett a fertőzés

Dél-Ázsiából került Haitire az a kolerafertőzés, amely több mint 4800 életet követelt tavaly ősszel a karibi országban – állapította meg az ENSZ vizsgálata. Az is kiderült, hogy a kórt nem nepáli békefenntartók vitték a Hispaniola szigetén fekvő államba.

Hírösszefoglaló
2011. 05. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napról napra újabb és újabb kolerával fertőzött betegeket regisztrálnak Haiti vidéki területein az egészségügyi hatóságok, több mint fél évvel azután, hogy a tavaly ősszel kitört járvány legkevesebb 4856 életet követelt a térségben, és 300 ezer megbetegedést okozott. A helyi idő szerint szerdai bejelentés ugyanakkor kiemelte, a fertőzések száma csökken, a kór elsősorban az ország északi és délkeleti részén terjed még. Az AP hírügynökség csütörtökön egy, a Tomazeau partján szárítkozó kisfiúról közölt fotót, arra emlékeztetve, hogy ugyanabba a folyóba ömlik a szennyvíz is, miközben a helyiek az ivóvizüket is onnan veszik. Kezdődik az esős évszak, a szakértők ezért a megbetegedések számának emelkedésétől tartanak.
Ugyancsak helyi idő szerint csütörtökön az ENSZ vizsgálóbizottsága bejelentette, a karibi szigeten azonosított baktériumok valószínűleg Ázsia déli feléből érkeztek Hispaniola szigetére. A kór az első híradások szerint nepáli békefenntartó katonákkal került Haitire, ezt azonban az első perctől kezdve cáfolták mind Nepál, mind az ENSZ illetékesei. A vizsgálatot éppen e rosszindulatúnak minősített híresztelések miatt rendelték el. Szakértők megállapították, nincs tudományos bizonyítéka annak, hogy a betegséget nepáli katonák terjesztették el a szigeten.
Ismeretes, a kolera egy baktérium által okozott betegség. Elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjed. Akár egy jégkocka, egy szelet citrom is átviheti a fertőzést. A betegség heveny hasmenéssel és hányással jár, ami a fertőzött emberek kiszáradásához vezet. Rövid a lappangási ideje, azonnali kezelés nélkül halálos kimenetelű lehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.