Bakonyi szálakat fejteget az MFB

Dénes Zoltán
2011. 05. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk információi szerint az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetői tárgyalást folytatnak azzal a vadászati társasággal, amely még 2006-ban gyanús körülmények között jutott vadászati jogosultsághoz a Magas-Bakonyban lévő mintegy hatezer hektáros területen, amelynek jelentős része állami kézben van. Úgy tudjuk, az MFB el kívánja érni, hogy a társaság önként mondjon le vadászati jogosultságáról, megtakarítva ezzel a jogi hercehurcát. Az MFB sajtófelelőse a vadászati területtel kapcsolatos megkeresésünkre nem kívánt reagálni.
A szóban forgó vadászati terület ügyében Horváth László, aki a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója volt, lapunknak korábban arról számolt be, hogy Sirman Ferenc, az agrártárca akkori államtitkára 2006. július 24-én behívatta az irodájába, ahol arra próbálták rávenni, hogy írja alá az új vadászterület kialakításáról szóló kezdeményezést. Horváth tájékoztatása szerint ekkor ezt nem tette meg, de engedve a nyomásnak, összehívta a részvénytársaság igazgatósági ülését, amelyen a tagok egy tartózkodás mellett megszavazták a területmegosztást. Az összefonódások mértékére jellemző, hogy a területre vadászati jogosultságot szerző társaság, a Magas-Bakony VSK Egyesület fegyelmi bizottságának tagja az a K. Szabó Imre lett, aki a Megatrend Informatikai Zrt. tulajdonosa is. Az állami erdészeteknek e cég ügyviteli szoftverét kellett volna bevezetni. E beruházásra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. még Tátrai Miklós vezérigazgatósága idején 1,5 milliárd forintot szánt. A rendszer felépítésére az állam több mint félmilliárd forintot fizetett ki úgy, hogy a kívánt egységes beszámolási lehetőséggel az erdészetek a mai napig nem rendelkeznek. Ezzel kapcsolatban az MFB annyit közölt, hogy az erdőgazdaságoknál is felülvizsgálták az informatikai beruházásokat, ennek eredményéről pedig később adnak tájékoztatást.
Az MFB által megrendelt, a Bakonyerdő Zrt. 2005–2010. évi pénzügyi átvilágításának eredményeit tartalmazó jelentés szerint a szakértők az említett vadászati jogról való lemondást és az új vadászterület kialakításának körülményeit is kifogásolták. Ezenkívül a külsős cég által végzett vizsgálatban részt vevő szakértők további célvizsgálatot igénylő ügyekre bukkantak informatikai beruházások és gépkocsi-értékesítések kapcsán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.