Bejelentkezés után látogatható a Lajta monitor

Nagy Áron
2011. 05. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre nem kapott kikötési engedélyt sem az Akadémiánál, sem pedig a Március 15-e tér előtt, ezért az újpesti hadikikötőben állomásozik az idén 140 éves Lajta monitor. A Szobról május 5-én érkezett hadihajót tegnap hiába keresték fel olvasóink, fedélzetére ugyanis nem léphettek fel. „A Lajta monitort május 17. előtt kizárólag csoportok és csak előzetes bejelentkezés alapján, szervezetten látogathatják. A hajó fedélzetén a TIT – Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület tagjai szakszerű tárlatvezetést biztosítanak” – közölte lapunkkal Balogh Tamás, a szervezet elnöke. Mint elmondta: a bejelentkezést legkésőbb két nappal a látogatás tervezett időpontja előtt kell megtenni a [email protected] vagy a [email protected] e-mail címen, illetve a 06-30/862-6789 telefonszámon. A hadihajó a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója, és az alakulat hadikikötőjében állomásozik, ez indokolja a szigorú szabályokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.