Bin Laden kérdőjeles halálhíre

Olvasónktól
2011. 05. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oszama bin Laden halálhírét ünnepli a nyugati világ. New Yorkban valóságos népünnepély vette kezdetét, miután az amerikai elnök bejelentette, a terroristavezért tízéves hajsza után egy pakisztáni rejtekhelyen rajtaütés közben agyonlőtték a különleges egység kommandósai. A hír komoly, és jó lenne elhinni, ám végigolvasva az eseménysor egymásnak több ponton ellentmondó leírásait, én minimum két dolgot nem értek.
Egy. Hiba volt elzárkózni attól, hogy bemutassák az al-Kaida halott vezetőjét. Miért nem mutatták meg a holttestet? Vagy legalább a kétkedők kedvéért a holttestről készült, az azonosításhoz szükséges képeket. Ha ez megtörtént volna, egyértelmű lenne a helyzet. Miért kellett nagy sietve eltüntetni, azaz a tengerbe süllyeszteni? Legalább a temetésről közölhettek volna élőképes részleteket. Obama elnök nagyon leértékeli a szellemi színvonalunkat azzal, ahogyan kitért az erre vonatkozó válasz elől. A látvány csak felkavarná a kedélyeket, mert, mint mondta, úgynevezett roncsolásos fejlövés végzett Bin Ladennel. Ám egy neki tulajdonított, fejen lőtt szakállas arab férfi fényképe napokig keringett az interneten, amely végül hamisnak bizonyult, mégis fent volt (vajon miért?), és annak ellenére, hogy manipulált fotó volt, mert nem Oszamát mutatta, elég szörnyen nézett ki. A halott Bin Ladennél biztosan nem volt „szebb” ez a kép. Az nem rettentett el milliókat?
Kettő. A lezuhant helikopter. Rögtön bevetéskor zuhant le, mondták, de a kommandósok nem vesztettek embert. De nem lelőtték, hanem csak lezuhant a földre, és megsemmisítették, hogy ne kerüljön az ellenség kezére. (Egy megsemmisítés – gondolom – hatalmas robbantást jelent, amire pedig rögtön felfigyel mindenki, az meg kinek lett volna az érdeke, pláne egy titkos akciónál?) El lehet azt képzelni, hogy „a világ első számú közellensége” elleni bevetésre, amit évekig készítenek elő, a legapróbb pontossággal, a legmodernebb csúcstechnikával, kiterjedt hírszerzéssel, végül egy szimpla műszaki hibás géppel indulnak el? Ami elromlik? Ez hihetetlen. Az is erősen kétséges, hogy a megostromolt épületben lévő Bin Laden keze ügyében több fegyver is volt, de ő – állítólag – mégsem nyúlt hozzájuk, pedig szinte biztos, hogy lett volna még annyi ideje. Ugyanis az emeleti szobájából még – szintén állítólag – le is nézett a lépcsőházba, a felfelé tartó kommandósokra. Az is elgondolkodtató, hogy Amerika stratégiai szövetségese a terrorizmus elleni harcban éppen az a Pakisztán, ahol Oszama évekig bujkált. El lehet-e hinni azt, hogy a pakisztáni titkosszolgálatoknak és állami vezetőknek nem volt semmi közük az évekig tartó bujtatásához?
Időközben Bin Laden halálhírét arab forrás is megerősítette, ám az ezt közlő médium szintén amerikai. Egy biztos: ha kevesebb lenne ebben az ügyben a kérdőjel, nagyobb lenne a terrorizmus által fenyegetett országok állampolgárainak nyugalma.
Erdélyi Gábor, Budapest

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.