Egy kommunikációs ügynökségi szolgáltatásra kiírt eljárásával a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint, ezért 500 ezer forint bírságot szabott ki a jegybankra. A döntőbizottság a honlapján közzétett határozat szerint az ajánlatkérő jegybank jogsértései miatt megsemmisítette a 73,6 millió forintos tender részvételi felhívását. A pályázatban az MNB olyan szerződött partnert keresett, amely rendezvényszervezési és reklámügynökségi szolgáltatások végzésével támogatná kommunikációjuk munkáját. Az ügyben a Közbeszerzésének Tanácsának elnöke március végén kezdeményezett jogorvoslati eljárást, a kiírt tender és a pályáztatás kapcsán felmerült visszásságok miatt. A döntőbizottság határozata szerint személyi bírság kiszabására azért nem került sor, mert a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján nem lehetett megállapítani, ki volt a jogsértésért felelős személy. Súlyosbító tényezőként értékelték, hogy a jogsértés nyilvánvalóan szándékos volt.
Járai Zsigmond, az MNB felügyelőbizottságának (fb) elnöke már áprilisban figyelmeztetett arra, hogy az fb szerint számos szabálytalanság, visszaélések gyanúja, valamint összeférhetetlenség merült fel az MNB gazdálkodásával és egyes szerződéseivel kapcsolatban. Járai Zsigmond egy lapinterjúban úgy fogalmazott, hogy olyan munkák szerződhettek ki a bankból, amelyeket házon belül is el lehetett volna végezni. A jegybanknál tanácsadói tevékenységet végző Braun Róbert munkaszerződésével kapcsolatban is visszásságokra hívta fel a figyelmet az fb elnöke: Gyurcsány Ferenc volt stratégiai főtanácsadójának szerződése szerint írásban kellett volna elemzéseket készítenie, de az fb nem talált ilyen írásos anyagot. Felmerült a gyanú, hogy havi 1,8 millió forintért valójában fiktív szerződésről lehet szó, noha az SZDSZ volt kabinetfőnökeként is ismert Braun munkáját azzal magyarázták, hogy „szóban és elektronikus levélben adott tanácsot.” Az fb áttekintette Braun munkaszerződést, és kétségesnek tartotta a megállapodásban előírt feladatok teljesítését, ezért felmerült, hogy az elvégzett feladatok nem állnak megfelelő arányban a tanácsadó évi 21 milliós tarifájával.
Az utóbbi három évben 46 millió forintot költött el az MNB arra, hogy a jegybank új arculatot kapjon. Így az MNB jól ismert, patinás emblémáját lecserélték egy hét pálcikából álló logóra. A jegybank felügyelőbizottsága az arculatváltásra kötött szerződéseket indokolatlannak, szükségtelennek találta.
Az MNB sajtóosztálya tegnap közölte, az eljárással kapcsolatban meghozott döntést és annak indokait részletesen tanulmányozzák.

Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán