Szabadon engedik vasárnap a madarak és fák napja alkalmából a Budakeszi Vadasparkban azokat a madarakat, amelyek korábban sérülten kerültek a parkhoz. – Évente 20-25 sebesült szárnyast hoznak be hozzánk – mondta el lapunknak Bene Zsolt, a Budakeszi Vadaspark igazgatója. Kifejtette, az emberi tevékenységek miatt sok madár kényszerül arra, hogy a városokon belül veszélyes helyen verjen tanyát. A park átmeneti vendégei közül sokan elektromos vezetéknek vagy üvegnek ütközve sérültek meg, de az sem ritka, hogy a park munkatársaira marad egy-egy a fészekből kiesett fióka felnevelése – tette hozzá.
Számos program várja azokat, akik vasárnap kilátogatnak a vadasparkba. Délelőtt tíz órától délután háromig a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, a Duna–Ipoly Nemzeti Park, a Europe Direct és a Budakeszi Vadaspark közös családi vetélkedőjén vehetnek részt az érdeklődők. Kiskerti ornitológia címmel a tizenegykor kezdődő előadáson bemutatják a szervezők a közismertebb madarak élőhelyi, táplálkozási, fészkelési szokásait. Ezután díjakat osztanak az iskolásoknak tavasszal meghirdetett Év fája és Év madara festménypályázat nyerteseinek.
Az európai államok 1902. május 19-én Párizsban egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelmére. Ugyanebben az évben Chernel István ornitológus Magyarországon megszervezte a madarak és fák napját, amelyet 1996 óta hivatalosan május 10-én ünneplünk.
Programok a Rexnél is. A madarak és fák napját ünnepli május 14-én 10-től 16 óráig a Rex Kutyaotthon Alapítvány is az Állatszigeten (1048 Budapest, Óceánárok utca 33.). A családi napon természetfilm-vetítés, előadás, kutyabemutató, koncert, lovaglás állatsimogató várja a vendégeket. (N. Á.)

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról