Bűncselekmény lehet ősztől az orvvadászat

Várhatóan ősszel elfogadja az Országgyűlés az új büntető törvénykönyvet, s ezzel a magyar vadállomány hatásosabb védelme is megvalósulhat – derült ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium lapunknak adott tájékoztatásából.

Nagy Áron
2011. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca szerint a hatóságok eddig a Btk. állatkínzásra megállapított szabályai szerint járhattak el a vadorzókkal szemben, ez azonban nem bizonyult eredményesnek. Az orvvadászat önálló bűncselekménnyé nyilvánítását ezért vadászati érdek-képviseleti szervek már évekkel ezelőtt javasolták a korábbi kormányoknak – emlékeztetett Pechtol János. Az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára elmondta, az új szabályozástól azt remélik, hogy eredményesebben fékezi majd meg a vadorzókat. Emlékeztetett: az illegális nagyvadelejtések száma évente 50 ezer körülire tehető, s az ország 1400 vadászterülete között nincs vagy csak elvétve akad olyan, amelyet ne érintene a jelenség. A megélhetési és trófeagyűjtő orvvadászok mellett kialakult egy kör, amely kimondottan az anyagi haszonszerzést tűzte ki célul, a hatályos szabályozás ugyanakkor senkit sem tartott vissza a tilalmas cselekedettől – magyarázta a szakember. A gondot a szaktárcánál is felismerték, s mint megtudtuk, nemcsak az orvvadászatot nevesítik, hanem egy egész fejezetet szentelnek a környezet és a természet elleni bűncselekményeknek az új törvényben.
Bővebben a 17. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.