Cannes-ban ismertették a BIFF tervét

Munkatársunktól
2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új nemzetközi filmes mustra és vásár indul 2012 őszén Budapest International Film Festival (BIFF) néven, az európai koprodukciók fesztiváljaként – derült ki tegnap a Screen filmes szaklap által szervezett sajtóbeszélgetésen a 64. Cannes-i Filmfesztiválon. Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár elmondta: a magyar állam fontosnak tartja, hogy sikere legyen az új fesztiválnak, amit a kormányzat kapcsolati tőkével, publicitással tud segíteni, pénzzel egyelőre nem. Andrew G. Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos úgy nyilatkozott: jónak, de elhamarkodottnak tartja az ötletet. Kálomista Gábor, a Magyar Producerek Szövetségének elnöke kötelességének érezte, hogy a szakma fontos részét képviselve jelen legyen a sajtótájékoztatón, azonban lapunknak nyilatkozva elmondta, távoznia kellett a zártkörű rendezvényről. Kálomista a fesztivál tervét kommentálva kifejtette: először fontosabb lenne a múlt adósságait rendezni, csak ezután lehet azon gondolkodni, hogyan ünnepeltesse magát a hazai filmes szakma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.