Csődvédelmet kért a Vegyépszer

Munkatársunktól
2011. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap csődvédelmet kért a Vegyépszer Hungária Zrt. A társaság szerint erre a lépésre azért volt szükség, hogy megoldást találjanak a konszolidációra, a kötelezettségek és a hitelezői igények rendezésére.
A cég közleményében az áll, hogy a Vegyépszert súlyosan érintette a gazdálkodási feltételek romlása, az építőipar nagymértékű visszaesése. – A cégvezetés a lehetőségekhez képest mindent megtett annak érdekében, hogy a vállalatot és tevékenységét átstrukturálva, új piacokat keresve biztosítsa a működőképességet – olvasható a közleményben.
A gazdasági világválság elmélyülése azonban a már amúgy is a túlélésért küzdő építőipart végképp az összeomlás szélére juttatta. A cég hazai építőipari gondjaira külföldi térnyeréssel válaszolt, ám a mintegy 80 milliárd forint értékű líbiai nagyberuházását az arab világot megrázó váratlan polgárháború kitörése és eszkalálódása kudarcra ítélte.
Nem maradt más lehetőség a cég számára, mint a csődvédelem, hogy a törvény által nyújtott jogi garanciák mellett a hitelezőkkel megegyezésre jusson. – Ez egyben esélyt ad a szakmai értékek megmentésére és a folyamatban lévő projektek befejezésére is – áll a társaság közleményében.
A csődvédelemért folyamodó Vegyépszer hazánk egyik legnagyobb múltú építőipari vállalkozása, amely az elmúlt másfél évtizedben főként nagyberuházásokban töltött be kiemelkedő szerepet. A fejlődésének nagy lökést adtak az állami, főként autópálya-építési megrendelések, amelyek révén a 2000-es évek közepére a Vegyépszer Magyarország meghatározó építőipari vállalatává növekedett.
Az elmúlt években a társaság jelentősen kibővítette tevékenységi körét, gyorsan növelte a forgalmát. Tovább szélesítette a profilját, és más ágazatokban is érdekeltséget szerzett. Prioritásai közé tartozott nagynevű, de a csőd szélére jutott magyar cégekbe – mint például a Ganz Acél és a Ganz Röck – fektetni, azokat megmenteni, átstrukturálni és magas színvonalú, piacképes termékek gyártását elindítani.
A cég fejlődési pályáját Magyarország gazdasági-pénzügyi helyzetének romlása törte meg. Az építőipari beruházások visszaesése, a cégeket fojtogató pénzhiány és a szektorban eluralkodó körbetartozás a Vegyépszert is váratlan nehézségek elé állította.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.