Diákok köszöntötték a Lajtát

Fellobogózva, az újpesti hadikikötőben ünnepelte tegnap száznegyvenedik születésnapját a tavaly felújított s újrakeresztelt Lajta monitor. Ebből az alkalomból a honvédség a hajó felújításában és működtetésében részt vevő civil szervezetekkel közösen középiskolás csoportoknak szervezett vetélkedőt.

Nagy Áron
2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húsz helyszínen összesen kétszáz középiskolás mérte össze tegnap tudását és képességeit a Lajta monitor 140. születésnapja alkalmából rendezett vetélkedőn. A programokat a honvédség a tavaly felújított s augusztus 20-án újrakeresztelt folyami hadihajón elvégzett munkálatokban, és azóta a működtetésben is részt vevő civil szervezetekkel közösen ötölte ki.
Az iskolák csapatait két részre osztották, száz nebulónak a megadott GPS-koordináták alapján kellett megtalálniuk Budapest elszórt pontjain a tengerészethez és folyami hajózáshoz köthető emlékeket, épületeket. Száz társuk pedig eközben az újpesti hadikikötő területén felállított állomásokat járta végig, ahol különféle feladatokat kellett teljesíteniük. A versenyszámok között az evezéstől az úgynevezett mocsárjáráson át a motoros Lajta-modell kormányzásáig számos, többé-kevésbé a hajózáshoz köthető próbatételen kellett helytállniuk.
Feladatok természetesen a fellobogózott monitor fedélzetén is várták az iskolásokat. Ott a lövegtornyot kellett adott időn belül 270 fokban elfordítaniuk, illetve a fedélzeti lövegekkel álló és mozgó célpontot befogniuk. Az egyedülálló hajómatuzsálemen a múltidézést a Cs. és Kir. Duna-flottilla Hagyományőrző Egyesület korhű egyenruhába öltözött tagjai, s Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke segítette.
Ismert, hogy az S. M. S. Leithát 1871. május 17-én tették vízre Újpesten. A később Lajta névre keresztelt hadihajó megjárta Boszniát, harcolt az első világháborúban, részt vett az antikommunista monitorlázadásban, majd úszó munkagéppé alakították át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.