A volt kormányfő úgy fogalmazott: „Nem lenne jó sem az országnak, sem nekünk, ha ez a kormány holnap megbukna.” Szerinte a pártnak 2014-re kell felkészülnie. A volt miniszterelnök pártszavazási kezdeményezése kapcsán Veres János volt pénzügyminiszter is jelezte, mások mellett ő is előáll egy új kérdéssel, bár azt egyelőre nem fedte fel, hogy mivel. A szocialisták belső politikai világa szempontjából érdekes lehet az is, hogy kiket tekintenek majd szavazásra egyébként alkalmas párttagnak, hiszen egészen eltérő számokat lehet hallani arról, hogy hány tagja van az MSZP-nek. Van egy harmincötezres taglétszám, ebből azonban akár tíz-tizenkét ezer tag fiktív lehet, akiket még Hagyó Miklós és csapata léptetett be az MSZP-be. Figyelemre méltó az is, hogy egyes hírek szerint öt-hat ezer személy fizet tagdíjat. A tagdíj alapfeltétele annak, hogy valaki úgy tekintsen magára, mint az MSZP tagjára.
A volt miniszterelnök szerint provokáció történt a szerdai frakcióülés előtt, amelynek kiindulópontja a Magyar Nemzetnek a Demokrata Párt megalakulásáról szóló cikke volt. A politikus kifogásolta, hogy minderről úgy írtunk, mintha az „Gyurcsány pártja” lenne. A Népszabadság egyébként több független forrásra hivatkozva azt írta, hogy Vitányi Iván, Gyurcsány megingathatatlan támogatója, a frakció előtt kijelentette: „a Demokrata Párt alakulásáról a Demokratikus Koalíció Platform tavasszal tárgyalt az elnökségi ülésén”. Medgyessy Péter pedig arról beszélt, hogy Gyurcsány liberális baloldali értékeket képvisel, amit az MSZP-től függetlenül kellene érvényesítenie, és olyan hibákat követett el, amikért ma vezekelnie kell.
Részletek a 3. oldalon

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása