
origo.hu
Sofőr és utasa is kirepült az autóból, súlyosak a sérülések
Kettős állampolgárok. A Razumkov Központ felmérése szerint Ukrajnában az állampolgárok több mint 49 százaléka szeretné felvenni egy másik ország állampolgárságát is. Nem hivatalos adatok szerint ma Ukrajnában legalább 250 ezer kettős állampolgár él. A kijevi Vlaszty Gyenyeg című folyóiratnak adott interjújában Jurij Romanenko politológus azt állítja, hogy az ukrán parlamenti képviselők 70-80 százalékának, valamint a kormány és az elnöki adminisztráció több tagjának a zsebében is ott lapul az ukrán mellett legalább egy, valamely más állam által kiállított személyi igazolvány. (Sz. G.)
Osztapenko szerda este adott interjújában reagált a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) az ukrán államfőhöz írt levelére, amelyben a magyar érdekvédelmi szervezet arra kérte Viktor Janukovicsot, hogy állítsa le az ukrán nemzetbiztonsági szolgálatnak a sztálini időkre emlékeztető eljárását, amely az ukrajnai magyar nemzetiségű állampolgárok megfélemlítésére irányul. Interjújában a szóvivő elismerte, hogy az „SZBU foglalkozik a helyzettel”, ám hozzáfűzte azt is, hogy az SZBU kizárólag a hatályos törvények keretei között és az ukrán állami érdekek jegyében cselekszik. Hangsúlyozta: semmiféle kínzás nem fordult elő, minden a törvényesség és az emberek, Ukrajna állampolgárai iránti tisztelet szellemében történt. A rádióadásban megszólaló Ivan Zajac, a nacionalista Ukrán Néppárt parlamenti képviselője viszont úgy vélekedett, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező személyeket mindenképpen felelősségre kell vonni. Szerinte ugyanis a kettős állampolgárság, amelyet Ukrajna szomszédai bizonyos esetekben technológiaként alkalmaznak, nagyon sok jogi és egyéb kötelezettségekkel összefüggő problémát vet fel. Szerinte ezt használták ki a Grúzia elleni háború kirobbantására is. Vitalij Bala ismert politológus szerint az államnak nem kellene büntetnie a kettős állampolgárságú személyeket, az állampolgárságtól való megfosztás amúgy is hosszadalmas eljárást igényel. Úgy vélte, a kérdés kezelésében fel kell hagyni az érzelmekkel és annak hangoztatásával, hogy veszélybe kerültek a nemzeti érdekek.
Az ultranacionalista Szvoboda párt támogatásáról biztosítja az SZBU Kárpátalja megyei főosztályát azoknak az ukrán állampolgároknak a kihallgatását illetően, akiket a titkosszolgálat a magyar állampolgárság felvételével gyanúsít. A helyhatósági választásokon Nyugat-Ukrajnában jelentős államhatalmi pozíciókhoz jutott – és mértékadó ukrán szakértői vélemények szerint az ukrán és orosz titkosszolgálatok által pénzelt és nemzetiségi ügyekben bujtogatott – Szvoboda a közleményében arra is felhívja az SZBU figyelmét, hogy a KMKSZ és annak vezetője, Kovács Miklós Ukrajna szuverenitásának az aláásására irányuló tevékenységet folytat, amelyet szerinte magyarországi „sovén revansista erők” irányítanak. A KMKSZ-elnök egyébként tegnap az MTV Ma reggel című műsorában azt mondta, miután Ukrajna nem jogállam, mindenfajta törvényi felhatalmazás nélkül kirúghatnak munkájukból vagy megakadályozhatnak a határátkelésben embereket, holott az ukrán büntető törvénykönyv sem tekinti bűncselekménynek a kettős állampolgárságot. A reggeli műsorban Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár azt mondta, azért is megdöbbentők a Kárpátaljáról érkező hírek, mert a kijevi kormány eddig nem fogalmazott meg aggodalmakat az egyszerűsített honosítással kapcsolatban.
Sofőr és utasa is kirepült az autóból, súlyosak a sérülések
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban
Lebukott a kormányt kritizáló fiatal orvos
2000 forint miatt elfajult egy magyar turista olaszországi nyaralása
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Doppingolt a sztárbokszoló, két évre eltiltották
Lenőni Azahriah mellé
Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Orbán véresszájú ellenfele leleplezte Magyar Péter ördögi tervét
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.