Elismerte Bin Laden halálát az al-Kaida

Öt nappal Oszama bin Laden megölése után az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet közleményben erősítette meg, hogy a vezére meghalt – legalábbis ezt jelentette tegnap az iszlamista internetes fórumokat figyelő amerikai SITE szolgálat. A terrorszervezet bosszúval fenyegette meg az akciót végrehajtó Egyesült Államokat és szövetségeseit.

Hírösszefoglaló
2011. 05. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közben további latolgatások és információk látnak napvilágot arról, hogy mi is vezetett a rajtaütéshez. Egyre több forrás erősíti meg azt a feltételezést, miszerint az al-Kaida korábban két frakcióra oszlott, amelyből a nagyobbnak az élén a második számú vezető állt. Ajman az-Zavahiri pedig szándékosan tett olyan lépéseket, amelyekkel az amerikaiakat a pénzszűkébe került Oszama bin Laden nyomára vezette.
Hogy a szimbolikus figura megölése nem sok változást hoz a terror elleni háborúban, azt az jelzi, hogy Washington folytatja támadásait Pakisztánban. Tegnap nyolc állítólagos iszlamista felkelőt ölt meg a CIA egyik felfegyverzett, pilóta nélküli gépéről indított rakéta Észak-Vazirisztánban.

Továbbiak a 8. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.