Elvarrták az MSZP-s pártfinanszírozási szálakat a nyomozók a Honvédelmi Minisztérium előző vezetőinél feltárt vesztegetés ügyében – állította tegnapi számában a Heti Válasz. A lap értesülései szerint a katonai ügyészség a terhelő vallomásokban szereplő adatok ellenére nem foglalkozott az utóbbi évek legnagyobb korrupciós botrányában felmerülő szocialista pártfinanszírozási vonallal és Juhász Ferenc és Szekeres Imre szocialista politikusok, volt honvédelmi miniszterek esetleges érintettségével.
A cikkben felidézik azt a Magyar Nemzetben elsőként megjelent információt, hogy a katonai ügyészség nyomozati iratai szerint a HM-nél az előző ciklusokban tevékenykedő vezető főtisztek egy jól bejáratott, egyszerű korrupciós modellt alkalmaztak. Visszagyűjtötték a saját területükön aktív minisztériumi beszállítóktól a szerződéses összegek öt-tíz százalékát. Erre a HM vagyonkezelésében álló cégeken keresztül volt lehetőség, mert ezek a társaságok számos esetben kiiktatták a versenyeztetést.
A lap megemlíti a gödi csapatpihenő ügyét, amelynek üzemeltetését a HM rekreációért felelős szerve a szaktárca legnagyobb vagyonkezelő cégére, a HM EI Zrt.-re bízta, de a munkát végül egy olyan magánvállalkozó végezte el, aki részt vett a vesztegetési ügy egyik fő gyanúsítottja, Oláh János dandártábornok, volt védelemgazdasági főosztályvezető tokaj-hegyaljai családi panziójának kivitelezésében.
A Heti Válasz emlékeztet arra a – sajtóban több helyen megjelent – tanúvallomásra is, amelyben Huszti András, a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóságának volt főigazgatója azt állítja: Zámbori Mihály, Juhász Ferenc egykori kabinetfőnöke arra utasította, hogy szerződjön a szocialistákhoz – főként a volt MSZP-elnök Kovács Lászlóhoz – köthető In-Kal Security Kft.-vel.

Kőkemény kérdésekkel zárult a Lázárinfó Keszthelyen, sok helyi téma is terítékre került