Európai dizájndíj a MúzeumCafénak

A magyar múzeumi szakma egyetlen nyomtatott országos fóruma, a 2007-ben alapított és azóta kéthavonta megjelenő MúzeumCafé nyerte el több mint negyven pályázó közül a European Design Awards magazin kategóriájának idei bronzérmét. Európa egyik legnagyobb dizájnversenyén még soha egyetlen kategóriában sem díjaztak magyar terméket.

Andor Anna
2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MúzeumCafé a Szépművészeti Múzeum kiadásában jelenik meg és jut el több mint kétezer példányban ingyenesen a hazai múzeumokban és kiállítóhelyeken dolgozó szakemberekhez, illetve múzeumshopokban és nagyobb könyvesboltokban is megvásárolható. Két éve már elnyerte a hazai Pro Typographia arany fokozatú díjat, illetve ugyanabban az évben a Magma pályázatán az Év magazinja lett. Martos Gábor, aki a MúzeumCafé első főszerkesztőjétől, F. Tóth Benedektől egy évvel ezelőtt vette át a feladatot, de a lap indulása óta a szerkesztőbizottság tagja volt, úgy véli: a kéthavonta megjelenő múzeumi lapot egyszerűen a magyar múzeumi szakma rangja, a benne sűrűsödő szellemi, innovációs erő hívta életre.
Kezdetben voltak, nem is kevesen, akiket meglepett, hogy nagyméretű címek, képek, látványos tördelési megoldások jellemzik a MúzeumCafét. – Elhatároztuk, hogy nem közöljük le bélyegképen mind a huszonöt pitykét, amelyet egy ásatáson találtak, inkább egyet reprodukáltunk, de azt látványos, hatásos tálalásban – meséli Martos Gábor. – A korábbi években nyert elismerések meg is erősítettek bennünket, hogy jó úton járunk. A 23. számnál tartunk, a lap arculattervezője és művészeti vezetője, Salát Zalán Péter, a lapterv megvalósításában mellette dolgozó Lencsés Dávid, Suszter Viktor és Németh Dániel, az illusztrátor Kovács Lehel mondhatni számról számra finomították, tökéletesítették a magazin arculatát.
A főszerkesztő szerint a bronzérem elnyerésében a lap képszerkesztőjének és első számú fotográfusának, a többek között World Press- és sajtófotódíjas Dezső Tamásnak is oroszlánrésze volt, aki egyébként ugyancsak a közelmúltban nyerte el az egyik legjelentősebb amerikai fotográfuselismerést, a Center Award fődíját, amivel többek között egy New York-i kiállítás lehetőségét is megkapta.
– Sok gonddal küzd a múzeumi szakma, nem akarunk erről sem hallgatni, de a lap jellegéből adódóan inkább a pozitív példákat keressük – fogalmazza meg a szerkesztőség hitvallását a főszerkesztő, aki nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a lap építse a kapcsolatokat a vidéki múzeumok szakembereivel és a kulturális élet vezetőivel egyaránt, bár utóbbiakkal olykor egyoldalú a viszony; van olyan meginterjúvolni szándékozott államtitkár, akitől fél éve várják a választ az írásban feltett kérdésekre.
Az Élő MúzeumCafé-estek vendégei között viszont jellemzően tartalmas eszmecsere alakul ki, és a múzeumi szakma azt is megelégedéssel vette tudomásul, hogy a szerkesztőség megalakította a MúzeumCafé-díjat. Az elismerést az idén először Kalla Zsuzsa, a Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusa vehette át a balatonfüredi Jókai-emlékház új kiállításáért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.