Fegyház a gyermekkínzóknak

Évekig kínozta és szexuálisan zaklatta saját gyermekeit egy család három felnőtt tagja Borsodban, az apát, az anyát és a nagyapát tegnap összesen harminchat évnyi fegyházbüntetéssel sújtotta a megyei bíróság.

Csibra Tibor
2011. 05. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos fegyházbüntetésre ítélte tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság annak a családnak a tagjait, akik korábban éveken át rendszeresen bántalmazták és szexuálisan zaklatták négy gyermeküket Rásonysápberencsen. A családfőt, az anyát és a férfi apját szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények miatt marasztalta el Czibrik Attila büntetőtanácsa, és a vádlottakat 14, 12, illetve 10 éves fegyházbüntetéssel sújtotta – tájékoztatta lapunkat Szabó József, a megyei bíróság szóvivője. A verdikt halmazatként értékelte, hogy a terheltek a bűncselekményeket tizenkettedik életévét be nem töltött személyek ellen követték el úgy, hogy a gyermekeikről eközben nekik kellett volna gondoskodniuk, valamint azt, hogy mást is bevontak a kicsik kínzásába. A vádlottak 2008-as lelepleződésekor a sértettek tíz-, kilenc-, nyolc-, illetve négyévesek voltak. A tegnapi ítélet az apa terhére rótt további kétrendbeli testi sértést és állatkínzást is.
A vádirat szerint a 43 éves apa, 35 esztendős felesége és a 68 éves nagyapa közös háztartásban nevelte a négy fiút Rásonysápberencsen. A felnőttek hetente többször testi erővel, illetve háztartási eszközökkel és botokkal verték meg a gyermekeket. A sértetteket rendszeresen szexuálisan is bántalmazták, többnyire fajtalankodtak velük, az elszenvedett aktusokat a testvéreknek végig kellett nézniük. A fajtalankodásba a vádlottak bevonták a család házőrző kutyáját is, a fiúknak az állattal is szexuális kapcsolatot kellett létesíteniük. Az ebet később az apa kegyetlenül megkínozta, és megölte, a gyermekeknek a véres jelenetet szintén végig kellett nézniük.
A három éve indult büntetőeljárás érdekessége, hogy a vádlottak előzetes letartóztatását egy időre lakhelyelhagyási tilalommá mérsékelte a bíróság a per alatt, mert szakértők sorát kellett meghallgatni a bizonyításban, és egy ideig úgy tűnt, hogy az ügyészség nem minden pontban tudja alátámasztani a vádirat állításait. Bár a terheltek egy időre hazatértek falujukba, a sértetteket már nem veszélyeztethették, mert azok addigra nevelőszülőkhöz kerültek. A fiúk pszichiátriai gondozásra szorulnak, súlyos magatartászavarokkal küszködnek, s még jelenleg is gyógyszeres kezelés alatt állnak.
A tegnapi ítélet ellen a vádlottak fellebbeztek, így az nem jogerős.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.