Fegyvereket találtak két szlováknál

Győr Ágnes
2011. 05. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maroklőfegyvereket, lőszert, valamint gépkarabélyt foglaltak le a rendőrök két budapesti lakásban. Az ügyben két szlovák férfit vettek őrizetbe – erősítette meg lapunknak tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs munkatársa. A VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozói és a Terrorelhárítási Központ munkatársai közösen fogták el a két szlovák állampolgárt szombat este 22 óra 30 körül. Ellenük korábban a VI. kerületi rendőrkapitányság folytatott eljárást lőfegyverrel, valamint lőszerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók azért kérték a Terrorelhárítási Központ segítségét, mert számítani lehetett rá, hogy a tervezett akció idején a terheltek fel lesznek fegyverkezve. A hatóságok emberei egy az VI. kerületi, Benczúr utca ingatlanban ütöttek rajta a két férfin. A lakásban tartott házkutatás közben több – valószínűsíthetően – éles lőfegyvert, gépkarabélyt, nagy menynyiségű lőszert és tárat, valamint egy szlovák kommandós-egyenruhát foglaltak le a nyomozók.
A férfiakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra. Az ügyben a további eljárást a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya folytatja. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított eddig ismeretlen körülmények között és tisztázatlan céllal hozta Magyarországra a fegyvereket – olvasható a rendőrség honlapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.