Másodfokon tíz hónap – két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte tegnap a Fővárosi Bíróság Samu Tamás Gergő (Jobbik) országgyűlési képviselőt, amiért 2008. március 15-én Budapesten különböző tárgyakkal dobálta meg a rendőröket, egyiküknek a pajzsába is belerúgott. A bíróság annyiban súlyosbította a tavaly októberi elsőfokú ítéletet, hogy mellőzte a büntetett előélet alóli előzetes mentesítést, ráadásul a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádpontjában még a társtettesi elkövetést is kimondta. Csák Zsolt bíró kiemelte: a vádlott – védekezésével ellentétben – nem önként hagyta abba a cselekményét, tíz percen át kitartóan támadta a rendőröket, arcát sállal takarta el, és később éppen azért terelődött rá a gyanú, mert „beszólt” a rendőröknek. Mindezt videofelvételek is igazolták.
Manger Marcell, a vádlott védője előzőleg a szabadságvesztés mellőzését kérte, mert szerinte az elkövetett cselekményhez képest indokolatlanul súlyos joghátrányt jelentene védence számára a mandátumvesztés. Ezzel szemben a bíró közölte: Samu Tamás Gergő azért sem méltó az előzetes mentesítésre, mert 2008-ban egy másik erőszakos bűncselekménye miatt garázdaságért is elítélték: akkor ittasan randalírozott a vonaton, hangoskodott, rugdosta az ajtókat.
Az ítélet értelmében a jobbikos politikusnak le kell mondania mandátumáról. Ugyanis a képviselői jogállásról szóló 1990-es jogszabály kimondja, hogy összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni annak a képviselőnek a mandátumát, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. Ha ezt a képviselő nem teszi meg, akkor az Országgyűlés kétharmados többséggel megfoszthatja mandátumától.
A Jobbik tegnap közleményben reagált az ítéletre. Eszerint a párt vezető testületei a képviselővel közösen „áttekintik a kialakult helyzetet, s ennek értékelése után hozzák meg a megfelelő döntést”. Hozzátették: Samu Tamás az ítélet ellen rendkívüli jogorvoslattal él a Legfelsőbb Bíróságnál.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt