Felszámolják majd a feketeutaztatást

Még az idén kész lesz a turizmustörvény, amely orvosolja majd a feketén működő utazási irodákkal kapcsolatos gondokat is. A becslések szerint jelenleg az utak 20-25 százalékát ilyen cégek szervezik.

Szabó Emese
2011. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.


Tudunk a feketén tevékenykedő utazási irodákkal kapcsolatos problémákról, és ezeket a most készülődő turizmustörvényben fogjuk rendezni – jelentette be Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a parlament sport- és turizmusbizottságának tegnapi ülésén. Az államtitkár elmondta azt is, hogy az április végén zárult, az utazásszervezőket érintő minisztériumi vizsgálat egyik célja éppen az volt, hogy kiderüljön, milyen jogszabályi módosítások szükségesek a helyzet rendezéséhez. – A minisztériumnak még legalább két-három hétre van szüksége ahhoz, hogy az ellenőrzéssel kapcsolatos adatokat földolgozza, így részleteket nem tudok mondani. Másrészt még hátravan a jelenleg államigazgatási egyeztetésen lévő turizmustörvény társadalmi-szakmai vitája is – hangsúlyozta az államtitkár.
A bizottsági ülésén a fekete utazásszervezőkkel kapcsolatos gondokról Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke is beszélt. Ő azt hangsúlyozta, hogy szövetsége a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál már több mint száz bejelentést tett a feketén dolgozó cégek miatt, ám száz bejelentésükre jó ha öt olyan eset jutott, ahol a hatóság szabálysértést állapított meg. – Ez azért van így, mert a hatóságnak nincs nyomozati jogköre, így ha például egy szervező arra hivatkozik, hogy csak „baráti szívességből” intézi az utazást, akkor a hatóságnak nincs joga tovább nyomozni. Pedig a feketén dolgozó irodák elleni fellépés már csak azért is fontos lenne, mert ezen cégek tevékenysége az államnak komoly adóbevétel-kiesést okoz, alacsonyabb áraik miatt pedig sok kisebb, ám legálisan működő iroda kényszerül miattuk bezárni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.