Feltérképeznék a hazai bűnözést

Mizsei Bernadett
2011. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cigánybűnözés helyett a mindennapok bűnözése kifejezés használatát javasolta Morvai Krisztina Gyöngyöspatán tegnap, ahová azért látogatott el, hogy meghallgassa a helyieket az őket ért sérelmekről. – Ma csaknem harminc embert hallgattam meg, akik nemüktől függetlenül sírva mesélték el, hogyan keserítik meg mindennapjaikat a terményüket, illetve mezőgazdasági eszközeiket érintő lopások – számolt be tapasztalatairól a politikus. Az Európai Parlamentbe a Jobbik színeiben bejutott képviselő leszögezte: nemcsak bűnmegelőzés nincs, valódi nyomozás sincs, a bűnözőket pedig tetteikért nem éri retorzió. Morvai Krisztina utalt Pintér Sándor belügyminiszter korábbi szavaira, aki szerint a polgárőrök megjelenése előtt rend volt a Heves megyei településen, az elmúlt évben 17 bűncselekményt követtek el a faluban. – Csak ma legalább háromszor 17 bűncselekményt jegyeztem fel. A sérelmezők jelentős része azonban nem jelenti a bűncselekményeket, mert vagy félnek, vagy tisztában vannak azzal, hogy úgysem lesz következménye a történteknek – fejtette ki a képviselő. Morvai Krisztina az ország hasonló nehézségekkel bíró településeire is ellátogat, és néhány hónapon belül javaslatot tesz arra, hogyan lehet a valódi helyzetet összeegyeztetni a hazai és nemzetközi jogszabályokkal.
A sajtótájékoztatón részt vett Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője is, aki szerint gyalázatos Btk.-módosítást fogadott el hétfőn a parlament. – A módosítást elfogadók azt üzenték a törvénytisztelő állampolgároknak, hogy ne próbáljanak segíteni embertársaikon, mert három év börtönnel vagy komoly pénzbírsággal büntethetik őket. A bűnözők felé pedig azt sugallták: nyugodtan folytassák eddigi életvitelüket – vélekedett a képviselő. Megjegyezte, a Gyöngyöspatára való látogatás célja nem a párt népszerűsítése volt, hanem az, hogy akik őszintén szeretnék elmondani sérelmeiket, halló fülekre találjanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.