Hétköznapi ünnepre várva

Lassan nem telik el úgy nap, hogy ne lehetne bajnok a Videoton futballcsapata. Végérvényessé válhatott volna az elsősége múlt szombaton és vasárnap, de megszerezheti az aranyérmet akár ma, akár holnap. Aminek nemzetközi összevetésben nyilván kisebb az értéke, mint ötven, harminc vagy húsz esztendeje, de paradox módon itthon részben éppen az adja meg a bajnoki cím rangját, hogy annak idején Orth, Sárosi, Puskás, Bozsik, Albert, Mészöly, Nyilasi, Törőcsik és Détári is büszkén, boldogan birtokolta.

Ballai Attila
2011. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sőt, az elődök közül nemcsak azok emelik a 2011-es elsőség presztízsét, akik hajdan egyszer vagy többször megnyerték a bajnokságot, hanem azok is, akik pályafutásuk során sohasem. Például az egyébként gazdag Videoton-história minden szereplője, az 1976-os ezüstérmesektől az 1985-ös UEFA-kupa-döntősökig; ami nem adatott meg Karsainak, Csongrádinak, Kovács Józsefnek, Szabó Józsefnek, illetve csak más klubban Burcsának és a két Disztlnek, azt ma vagy holnap, de még mindenképp e hónapban beteljesíthetik Alvesék.
Mostanra ugyanis beigazolódott, amit a tavaszi szezon elején írtunk, amikor többen megpendítették, ezt a bajnokságot kizárólag a Videoton veszítheti el; akkor is úgy gondoltuk, az aranyérem nem pénztárca, amit csak úgy el lehet veszíteni, azt valakinek „meg is kellene találnia”, de idén országszerte nem látni ilyen csapatot.
Egyetlen oka van annak, hogy a Videoton eddig mégsem ünnepelhette meg első diadalát. A Paks. A tolnai kisváros csupa magyar játékost felvonultató alakulatának népmeseszerű története az idénnyel együtt a végéhez közeledik, de mert mégsem mese, hanem maga a valóság, azért az utolsó bekezdés nem a bajnoki címről szól majd. A paksi siker „helyi értéke” így is páratlan, tegnap Kis Károly vezetőedzőnek is szónoki kérdést tettünk fel: mit lépett volna, ha a rajtnál valaki azt jósolja, három fordulóval a zárás előtt az ő együttese lesz a Videoton egyetlen üldözője? „Nem számítottam volna rá. De a jó szereplésben bíztam, mert a klubunkban rend van, ami nem hatalmas pénzeket jelent, hanem a vállaltak korrekt teljesítését. A keretünk tagjai kötődnek a városhoz, szeretnek itt futballozni, a mezőnyt pedig kissé megleptük azzal, hogy nyílt, támadó stílusban játszunk, és erőnket mutatja, hogy sok gólt szerzünk az utolsó negyedórában.”
Ma eme erényeket Siófokon kell kamatoztatni, mert ha nem nyer a Paks, a Videoton holnap már matematikailag is bajnokként fogadja a Kaposvárt. Megkérdeztük Farkas Balázst, a fehérváriak csapatkapitányát, csorbítaná-e valamelyest az élményt, ha nem saját mérkőzésükön válna végérvényessé az elsőségük, mire ő határozottan kijelentette: „Nem gondolom, maga a tény ugyanaz maradna. Ezért semmit sem csorbítana rajta.”
A 28. forduló a kiesés kérdésében is meghatározó lehet, hiszen ha kedden győzne a Siófok, szerdán pedig kikapna az MTK, meglenne a Szolnok melletti másik búcsúzó. A 23-szoros, legutóbb 2008-ban bajnok MTK az 1994/95-ös idény után süllyedne vissza ismét a másodvonalba, oda, ahol annak idején Várszegi Gábor felfedezte, felkarolta. De az „újrafelfedezésre” most kisebb esélye lenne, mint bő másfél évtizede.

A 28. forduló programja. Kedd: Szolnok–DVSC 17.30, Siófok–Paks 17.30, Vasas–Pápa 18.00, Ferencváros–ZTE 20.00; szerda: Újpest–Kecskemét 17.30, Videoton– Kaposvár 19.00, MTK–Haladás 20.00, Győr–Honvéd 20.00.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.