Indonéz légi tragédia

Hírösszefoglaló
2011. 05. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legkevesebb tizenöten életüket vesztették szombaton egy repülőszerencsétlenségben Kelet-Indonéziában – közölte a dapd. A független német hírügynökség jelentése szerint a kétmotoros gép éppen leszállni készült a Nyugat-Pápua provinciában lévő Kaimana város légikikötőjébe, amikor a rossz idő és látási viszonyok miatt a vízbe csapódott, néhány száz méterre a parttól – közölte az indonéz közlekedési minisztérium szóvivője. Bambang Ervan azt is elmondta: a gép kínai gyártmányú, Xian MA60 típusú, darabjait még lapzártakor is gyűjtötték a közeli öbölből, s a későbbiekben megvizsgálják, technikai hiba játszhatott-e szerepet a katasztrófában. A repülő fedélzetén huszonheten voltak, de egyelőre csak tizenöt holttestet sikerült megtalálniuk a mentőcsapatoknak. Antonius Wantri Julianto, a helyi rendőrség keresőcsapatának vezetője arról tájékoztatta a dapd-t, hogy nem hagynak fel a kutatással, de egyben azt is elismerte, kevés az esélye annak, hogy túlélőkre bukkannak. Az elhunytak, illetve az eltűntek között egy kisfiú és egy ikerpár is van – tette hozzá a főhadnagy.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.