Javulhat a magyar fiú állapota

2011. 05. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbinál némileg optimistábban nyilatkoznak annak a magyar diáknak az orvosai, aki május 6-án mostanáig ismeretlen körülmények között szenvedett súlyos sérüléseket Nápolyban – tájékoztatta lapunkat Massimo Marrelli, a helyi Federico II. tudományegyetem rektora. Amint arról beszámoltunk, a magyar fiú Erasmus-ösztöndíjjal tanul Olaszországban, az egyetem közgazdasági karán. A szerencsétlenség estéjén diáktársaival együtt a történelmi városközpontban, egy házibuliban szórakozott, majd hazaindult. Néhány perccel később mások is követték, akik eszméletlen állapotban, a bérház udvarán találtak rá.
A súlyos belső sérüléseket szenvedett fiút a Cardelli kórházba szállították, azóta mesterséges kómában tartják. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a 23 éves fiatalember társait kihallgatták. Olasz sajtóértesülések szerint korábban az egyik diák azt állította, hogy a fiú sok alkoholt fogyasztott, egy másik pedig azt, hogy megtámadták. A rendőrség közleményében az áll, hogy a diákot nem rabolták ki, mert sem a pénze, sem az iratai nem tűntek el. Felvetődött az is, hogy legurult egy lépcsőn, de súlyos belső sérüléseire ez sem ad magyarázatot. A rendőrség igazságügyi orvos szakértőt is felkért a történtek tisztázására.
Massimo Marrelli rektor hozzáfűzte: különös történet, amelyre egyelőre a rendőrség sem talál magyarázatot. Az egyetem mindenben igyekszik támogatni a fiút és a családját. Az Olaszországban tartózkodó édesapát vendégül látják, mobiltelefont és közlekedési bérletet bocsátottak a rendelkezésére, és egyik kollégájuk mindenhova elkíséri. Az egyetem képviselője naponta megfordul a kórházban, és folyamatos kapcsolatot tartanak az orvosokkal is. Szó esett már a fiú hazaszállításáról is, de erre még várni kell, amíg megerősödik, hogy ne tegyék ki felesleges kockázatoknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.