Kinek a méltósága?

Kulcsár Anna
2011. 05. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alkotmánybíróság (AB) eddigi működésének szinte összes lényegi ellentmondását felveti az a döntés, amelyet a 98 százalékos különadó ügyében pénteken írt alá a testület. A határozatot kilenc bíró látta el kézjegyével, az előadó Paczolay Péter, az AB jelenlegi elnöke volt, érintettsége miatt a korábbi elnök, Bihari Mihály nem vett részt az eljárásban.
Az elmúlt években számosan vettek fel nagy összegű végkielégítést, felmentési időre járó pénzt. Az érintettek egy része közvetlenül a jogszabály szerint részesült a juttatásokból, mert például közalkalmazott, köztisztviselő volt, mások különféle szerződések alapján tettek szert mesés bevételre. A 98 százalékos különadót az új Országgyűlés azt követően vezette be, hogy – még a kormányváltás előtti időkben – kipattant a BKV végkielégítési botránya. Baráti cégeknek, tisztviselőknek számolatlanul fizették a milliós, összességében milliárdos juttatásokat, miközben a közlekedési vállalat a működésképtelenség határára került. Az ügy összefüggött azzal a vagyonkezelési metódussal, amelyet a szocialista–szabad demokrata időkben a városháza alkalmazott, s amelynek nyomán a köztulajdon egyesek hitbizománya lett.
A BKV ügye persze csak modell: az akkori kormánypártok az állami és az önkormányzati javakat nyolc éven át az egész országban közprédának tekintették. A magánosítás többé-kevésbé szabályozott, visszaélésekkel tarkított korábbi formáit 2002-től a nyílt jogtalanság, az arcátlan pénzosztás és pénzszerzés váltotta fel. A Fidesz–KDNP ezt a korszakot akarta lezárni – ezért is választották meg –, s egy évvel ezelőtt megpróbálta összekapcsolni a jog és az erkölcs követelményeit. Érvényesíteni kívánta az igazságosságot. Egyebek közt a 98 százalékos adóról szóló jogszabállyal. Amikor az AB a törvény első változatát visszadobta, a parlament tavaly novemberben az alkotmányt is módosította. A bírák most ismét megsemmisítő döntést hoztak.
Az erkölcs és a jog az 1949. évi alaptörvény értelmezései során az Alkotmánybíróság gyakorlatában eddig szinte még sohasem találkozott. A rendszerváltozás utáni időszakot az állampolgárok többsége éppen azért nem tudja a sajátjának tekinteni, mert a jogrend elkülönült az erkölcsi normáktól. A most még hatályos alaptörvény nem volt képes megakadályozni az ország eladósítását, kifosztását, tönkretételét. Az AB mérlegében is mindenkor negatívum lesz, hogy nem oldotta meg a vagyoni kárpótlást, álszent módon rendezte az igazságtételt, és az ügynökügyekkel sem tudott mit kezdeni. A testület leginkább a közteherviselés alig szabályozott kérdéskörében mutatta meg erejét.
Jövőre a tervek szerint hatályba lép a nemrégiben elfogadott új alkotmány, az év végéig sarkalatos törvények rendezik a jogállami intézmények, köztük az Alkotmánybíróság jogkörét. Ez minden bizonnyal nagy változás lesz. A parlamenti többségnek remélhetőleg sikerül létrehoznia az új egyensúlyt, és megteremtenie a gazdasági, társadalmi stabilitást. A bírák egyébként most azt mondták: a bevallással lezárt adóévekre jogszabály alapján kifizetett jövedelem megadóztatása sérti az emberi méltóságot, hiszen a megszerzett pénz, a tulajdon az emberi méltóság anyagi alapja. A 2005 és 2009 közötti különadó ezért visszajár. A 2010-es esztendő 98 százalékos adója ugyan nem ellentétes az emberi méltósággal, de jogtechnikai okból nem tartható fenn.
A kormánytöbbség új törvénytervezetet akar megszavazni. Azt előre nem tudjuk, sikerül-e végül megfelelnie az AB szempontjainak, de az bizonyos, hogy a bírói döntés egyik megállapítása örök érvényű: a pénz, a tulajdon az emberi méltóság anyagi alapja. A kérdés csak az, hogy kinek a méltóságáról van szó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.