Mérsékelt, 11,9 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények zöme erősödött az előző napi záráshoz képest. A nap nyertese címet az OTP érdemelte ki; a bankrészvények ára 87 forinttal, 1,39 százalékkal, 6338 forintra nőtt, 8,3 milliárd forintos forgalomban. A Mol kétszáz forinttal, 0,86 százalékkal, 23 500 forintra erősödött, az olajipari részvény 1,6 milliárd forint értékben cserélt gazdát. Az egyedüliként gyengélkedő Magyar Telekom árfolyama öt forinttal, 0,89 százalékkal, 554 forintra csökkent, forgalma 529,5 millió forint volt. A Richter-papírok értéke száz forinttal, 0,27 százalékkal, 37 750 forintra emelkedett, a részvények forgalma 765,6 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis árfolyama 139,7 millió forintos forgalom mellett 110 forinttal, 0,56 százalékkal, 19 910 forintra nőtt.
Csáky Attila, az UniCredit Bank kereskedési igazgatója a távirati irodának kiemelte: az OTP a napi csúcsán zárt, ami az európai és amerikai fejlett piacok emelkedésének volt köszönhető, ám a többi vezető papír kereskedése csendesebb volt. – A piacok továbbra is fogékonyabbak az emelkedésre, így ez mindaddig folytatódhat, amíg valamilyen negatív hír megjelenése nem okoz kiábrándulást – fogalmazott a szakértő.
Mindeközben erősödött nemzeti fizetőeszközünk: lapzártánkkor az eurót 263,97 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a délelőtti 264,15 forintos és az előző nap délutáni 265,02 forintos árfolyam után. A forintnak jót tett a Központi Statisztikai Hivatal előzetes becslése, amely szerint a külkereskedelmi mérleg többlete 606 millió euróval (172 milliárd forinttal) nőtt az első negyedévben az előző évhez képest. Hétfőn a görög válság újabb fordulata egészen 265,70 forintig vitte az árfolyamot, majd hétfő estére némileg javult a nemzetközi hangulat. A frankot tegnap 209,36 forinton jegyezték a hétfői 211,31 forint után, míg a dollár árfolyama 183,98 forintra csökkent az előző napi 185,55 forintról.

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”