Könnyű volt a matematikaérettségi?

2011. 05. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendben lezajlottak tegnap az írásbeli matematikaérettségik. A legtöbb diák által „rettegett” kötelező érettségi tárgyból középszinten 89678-an, emelt szinten 2961-en vizsgáztak. Az emelt szintű vizsgák száma matematikából viszonylag magas volt: mintegy két és félszer annyian próbálkoztak magasabb fokú matúrával, mint előző nap magyarból. A középszintű matematikaérettségi 180 percig tartott, és két részből állt. Az első negyvenöt percben a diákok egy 10-12 példát tartalmazó, alapfogalmakra, egyszerű összefüggésekre rákérdező feladatlapot töltöttek ki. A hátralévő 135 perc az összetettebb matematikai feladatoké volt. Az emelt szintű vizsga egy órával hosszabb volt, és csak összetett feladatokat tartalmazott. Somogyi László, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója szerint a középszintű vizsga a korábbi évekhez hasonlóan idén is túlságosan könnyű volt. Az elégségest rendkívül szerény tudással is el lehetett érni, elegendő volt a legalapvetőbb matematikai alapfogalmak ismerete. A szakember szerint az emelt szintű feladatsor munkaigényes volt, de szinte egyáltalán nem igényelt kreativitást. Hozzátette: ezen a feladatsoron egyelőre nem látszik az a kormányzati törekvés, amely az érettségi vizsga presztízsének visszaállítása érdekében nehezítené a középszintű vizsgát, pedig sokan üdvözölnék az ebbe az irányba tett lépést. Ma a történelemvizsgákkal folytatódnak az érettségik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.