Korrupt orvosok: a kár hatvanmillió

2011. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május 20-ra halasztotta a 11 orvost és 6 asszisztenst, illetve „felhajtót” érintő borsodi vesztegetési ügynek a tárgyalását a Debreceni Ítélőtábla. Az elsőfokú bíróság a vádlottakat egy és négy év közötti börtönbüntetésre ítélte, három-öt évre felfüggesztve. A nem jogerős ítélet szerint hivatalos személy által elkövetett kötelességszegésben és üzletszerűen elkövetett vesztegetésben bűnösök. A kárérték szakértői becslések szerint mintegy 60 millió forint.
A vádlottak részben a miskolci első fokú orvosi bizottság tagjaként, részben pedig kórházi vezető beosztású orvosként követték el a vád szerint a bűncselekményt. Az orvosi bizottság tagjai leszázalékolásért fogadtak el kenőpénzt, és adtak olyan szakvéleményt, ami alapján arra nem vagy nem teljes egészében jogosult betegek rokkantsági nyugdíjat kaphattak, és ezzel mintegy 50 millió forintos kárt okoztak. A kórházban munkát végzők pedig az egyik borsodi egészségügyi intézményben fekvő betegként tüntettek föl járó betegeket, hogy ezzel olyan zárójelentéshez juttassák őket, amivel szintén le tudták magukat százalékoltatni. Az okozott kár a vád szerint mintegy 10 millió forint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.