Magyar sikerek a vörös szőnyegen innen

A Pusztai Ferenc producer irányításával készülő, Utóélet (Afterlife) című magyar filmterv nyerte az Európai Unió Media programjának díját. Magyar projekt még soha nem végzett az élen az évente beadott több száz uniós filmterv rangsorolásakor.

Kárpáti György
2011. 05. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mustrák Mustrája. Ma kezdődik a filmszakma legrangosabb nemzetközi seregszemléje, a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. A játékfilmes zsűri elnöke idén Robert de Niro lesz, az ítészek között többek között Uma Thurman és Jude Law is helyet kapott. A versenyprogramban szerepel Pedro Almodóvar, Lars von Trier, Terrence Malick és Aki Kaurismaki legújabb mozija, versenyen kívül pedig itt tartják a világpremierjét Woody Allen és Jodie Foster új rendezésének. Az érdekességek között említhető az In Film Nist című alkotás Mojtaba Mirtahmasb és Dzsafar Panahi rendezésében, amely a politikai nézetei miatt börtönbe került Panahi életének egy napjáról szól. A magyar filmesek közül Till Attila filmszemlenyertes Csicska című rövidfilmjével, Pusztai Ferenc egy ír koprodukciójával, az Álom másik oldala című mozival és Bodzsár Márk filmtervével, Kenyeres Bálint és Nemes Jeles László első játékfilmtervével vesz részt a mustrán, a Magyar Filmunió vezetője, Vezér Éva pedig a Caméra d’Or zsűrijében foglal helyet. (K. Gy.)


Zomborácz Virág Utóélet (Afterlife) című filmterve – megosztva a svéd Hanna Sköld Granny’s Dancing on the Table című projektjével – nyerte el az idei Media European Talent Prize-t. Az EU film- és audiovizuális támogatási programjához, a Mediához évente csaknem ezer filmterv pályázik uniós támogatás reményében. A Media pontszámrendszer alapján értékeli a beadott projekteket, és a legmagasabb pontszámot elért filmtervet díjazza. Bár az elmúlt években folyamatosan pályáztak – eredményesen – magyarok az EU-hoz, a képzeletbeli dobogó legmagasabbra fokára eddig még nem állhatott magyar, ezért is különösen értékes a mostani elismerés.
Zomborácz Virág első egész estés játékfilmje mágikus realista komédia, amelyet a Pusztai Ferenc producer vezette KMH Film készít. – A mostani díj számunkra a stúdió által évek óta végzett munka elismerése – nyilatkozta lapunknak a producer. – 2005-ben elindultam egy úton, amelyről akkor azt gondoltam, a magyar filmgyártás lehetséges jövőjét jelenti. Úgy láttam, hogy Magyarországon nincs megfelelő producerképzés, és mert a finanszírozásban sem éreztem a megfelelő hátteret, úgy gondoltam, hogy az európai koprodukcióké a jövő – tette hozzá. Pusztai Ferenc elképzelése az volt, hogy a vele dolgozó forgatókönyvírók, rendezők minél több európai filmtervfejlesztő tréningen vegyenek részt, és európai mércével is helytálló produkciókat készítsenek. – Az elmúlt években már kaptam pozitív visszajelzéseket, de úgy gondolom, az EU díjának egyértelműen az az üzenete, hogy valóban magas színvonalú munkát végzünk, mindeközben az elkészült produkciók továbbra is magyarok maradnak Európában, pozitív értelemben viselik magukon a nemzeti jegyeket – magyarázta Pusztai Ferenc.
A KMH Film készítette többek között Gigor Attila A nyomozó című alkotását, valamint Kocsis Ágnes tavaly Cannes-ban díjat nyert Pál Adriennjét is. Az erőfeszítéseket a honi szakma már elismerte: a Pál Adrienn a vasárnap véget ért 42. Magyar Filmszemlén négy díjat, köztük a fődíjat és a közönségdíjat is elnyerte, Pusztai Ferenc pedig tavaly és idén is produceri díjban részesült.
A most díjazott filmterv, az Utóélet iránt eddig is fokozott volt a nemzetközi érdeklődés, de a KMH addig nem tud előrelépni, amíg a magyar támogatási rendszer nem tisztázódik, ez ugyanis előfeltétele a nemzetközi munkának. A Media European Talent Prize díjat május 15-én ünnepélyes ceremónián adja át Androulla Vassiliou, az Európai Unió kulturális biztosa Cannes-ban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.