Más eszközökkel csábítanak

A gáz árával nem tudnak versenyezni a fogyasztók kegyeiért az egyetemes szolgáltatók, így más akciókkal próbálja meg átcsábítani az ügyfeleket egymástól a Tigáz és a Főgáz. Az árampiacon ennél kisebbnek tűnik a verseny, még a vállalkozásoknál is. A kicsik és a közepes cégek több mint fele egy év alatt egyik villamosenergia-kereskedőtől sem kapott ajánlatot.

Dékány Lóránt
2011. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs különbség az árak között, ugyanannyit kell fizetni a gázért a Tigáz és a Főgáz ügyfeleinek is Budapesten és azokon a területeken, ahol mindkét cég szolgáltat. Ennek oka az, hogy az egyetemes gázellátó cégek hoszszabb távon nem képesek aláígérni vetélytársaik – egyébként is hatóságilag meghatározott – tarifáinak. Nem véletlen, hogy mind a Tigáz, mind pedig a Főgáz más területen próbálja megszólítani a lehetséges ügyfeleket. A Tigáz például egy hatezer forint értékű utalványt ad azoknak a lakossági felhasználóknak, akik június 30-ig csatlakoznak hozzájuk. Az ajándék azonban megkövetel némi hűséget is az átlépőktől, mivel azt csak idén december 1-je után használhatják fel a gázszámla öszszegének csökkentésére. Akik június végéig váltanak, azok nyereményjátékon is részt vesznek, amelyen robogókat és autót sorsol ki a gázszolgáltató. A gépjárművet viszont csak azok vihetik el, akik november 30-án még mindig a Tigáz fogyasztóinak számítanak. Mint a vállalat vezetői közölték, a cég Budapesten 20-30 százalékos piaci részesedést szeretne elérni az egyetemes szolgáltatás területén.
A Főgáz ugyancsak májusban próbál meg új ügyfeleket szerezni. A társaság az egyik pénzintézettel közösen több mint egy éve vezette be a Főgáz-kártyát, amely valójában egy átlagos banki hitelkártya, viszont ha a fogyasztó a pénzintézetnél csoportos beszedési megbízással vagy a fővárosi gázcég ügyfélszolgálati irodájában egyenlíti ki a számláját, abból 6 százalék kedvezményt, de legfeljebb havonta 3300 forintot kap. A májusban csatlakozóknak nem kell kifizetni a kártya egyéves díját.
Mint ismert, a két szolgáltató az EMFESZ Kft. gázkereskedelmi engedélyének felfüggesztése után kezdte meg egymás területén a terjeszkedést. Az ellátók az eleinte csak három hónapra megszerzett EMFESZ-ügyfeleket próbálják hosszabb időre megtartani. Azonban sem a Főgáz, sem a Tigáz nem tudta az átmeneti időszakon túl a hatósági árhoz képest viszonyított 6-8 százalékos kedvezményt fenntartani. Úgy látszik, az árampiaci versenyben ennél is rosszabb a helyzet. Amellett, hogy a háztartásoknak csak elvi lehetőségük van a szolgáltatóváltásra, a kis- és közepes vállalkozások kegyeiért sem tolonganak a kereskedők. – A vállalatok 58 százalékát az elmúlt egy évben egyáltalán nem keresték meg villamosenergia-kereskedők energiavásárlási ajánlattal – mutatott rá Nagy Zoltán, a Magyar Áramszolgáltató Kft. ügyvezetője tegnap egy közleményben. Hozzátette, a kis cégek vezetői is hozzá tudnának járulni a verseny fokozódásához, ha elkezdenék mérlegelni a szolgáltatóváltással elérhető megtakarítást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.