Eleve megvan a varázsa az évszázados vagy modern, de mindenesetre szakrális célokat szolgáló épületeknek. Nincs meg bennük a koncerttermek merevsége, de nincs meg a kocsmák vagy a szabadtéri rendezvények lazasága sem. Nem hagyjuk el a helyünket, nem gyújtunk rá, és az elmaradhatatlan műanyag pohár is kikerül a kézből. Csak zenét hallgatunk, és ez mindenképp nagyobb elmélyülésre ad alkalmat.
A győri Öt templom fesztivált is úgy hirdetik meg, hogy „a fesztivál, ahol nincs sör”, amivel egyébként nem teljesen értek egyet, koncert előtt vagy koncert után nyugodtan lehetne egy kis sör, bár a hasonló zenei produkcióhoz inkább a vörösbor dukál. Ilyennek gondolom például a fesztivál első napjainak komolyzenei kínálatát is: a koncertek sora tegnap indult Fehérvári Lilla és Kátai Zoltán koncertjével, a görög katolikus templomban. A művészek Mária-énekeket és pünkösdi népénekeket adtak elő, ma pedig a győri Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek hangversenye következik a reformátusoknál, este a Szent Efrém Férfikar lép fel Liszt Ferenc és kortársai műveivel a Kossuth utcai katolikus templomban.
A fesztivál csak vasárnaptól kezd el könnyűzeneiesedni. Átvezetésként az evangélikus templomban a Custos Viol Consort és a Régizene Együttes kínálkozik holnap este. Az öt felekezet – római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus és zsidó – közül a zsinagóga és a református templom bizonyult a legnyitottabbnak, előbbiek a Budapest Bárral, utóbbiak Ferenczi György és a Rackajam, no meg a Kaláka felléptetésével. Az első két koncert vasárnap, a Kalákáé hétfőn este lesz majd.
BATTAI SLAM POETRY. Mától vasárnapig először rendezik meg az Ifjúsági művészeti fesztivált Százhalombattán. A fesztivált a helyi Pulp Egyesület szervezi a százhalombattai Barátság Kulturális Központ közreműködésével. Táncos és színházi előadások, koncertek, kertmozi és slam poetry: széles a paletta. A rendezvény kiemelkedő eseménye a Harcsa Veronika Quartet holnapi koncertje a Szent István téren.

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok