Nagykövetek menedzselik a kicsiket

Hajdú Péter
2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő héttől kisvállalkozói nagykövetek segítik a hazai kis cégek térnyerését az Európai Unió minden országában – tájékoztatta tegnap a sajtót Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára. Ahhoz, hogy e vállalkozások ne maradjanak le a multinacionális cégekkel folytatott versenyben, piaci aktivitásuk és kockázatvállalási hajlandóságuk erősítésére van szükség. Ennek érdekében csökkenteni kell a bürokráciát, ösztönözni az innovációt, megkönnyíteni számukra a pénzhez jutást.
A néhány napon belül munkába álló nagykövetektől azt várják, hogy hozzák helyzetbe a kisebb vállalkozásokat. A frissen kinevezett magyar nagykövet, Szöllősi László, a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára – aki hazánkban karolja fel a kkv-k ügyét – elmondta, feladata a lehető legszélesebb körben támogatni a kis cégek érvényesülését. Vagyis kapcsolatot kell teremtenie a vállalkozások, az Európai Bizottság, a kormány, illetve a potenciális befektetők között. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy hazánk két pályázóval indul a jövő heti Európai Vállalkozási Díj versenyen. A Hotel Panda a fogyatékkal élők foglalkoztatásával, a Heves megyei kereskedelmi kamara pedig a régió vállalkozásai energiafelhasználásának racionalizálására indított programjával illeszkedik az unió hosszú távú célkitűzéseihez. Cséfalvay Zoltán kiemelte, a díj odaítélésével a bizottság célja, hogy felhívja a figyelmet a kis- és közepes vállalkozások gazdaságban betöltött szerepére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.