Napi sajtószemle

Munkatársunktól
2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

The Guardian
A Hamász és a Fatah képes együtt dolgozni címmel a baloldali brit lap arról ír, hogy a két szervezet egyaránt a leendő palesztin állam megerősítésére törekszik. Tareq Baconi szerint a két csoport kiegyezését az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak, valamint Izraelnek is üdvözölnie kellene. A szerző úgy véli, a két szervezetnek azért is szüksége van egymásra, hogy hatékony választ tudjon adni az arab világban zajló átalakulásokra.

Associated Press
Dánia igényt tart az északi-sarkra, illetve több olyan északi kereskedelmi vízi útvonalra, amelyek a jégsapka egyre erőteljesebb visszahúzódása miatt hajózhatóvá váltak – írja az amerikai hírügynökség. E dán ambíciókat igazoló, Stratégia a Sarkvidékért című dokumentum létét Lene Espersen dán külügyminiszter elismerte.

Krónika
Cigányok támadtak a polgármesteri hivatal helyi rendőreire Gyergyószentmiklóson – írta az erdélyi lap. Az egyenruhások bejelentés nyomán mentek befogni egy tilosban legelő lovat, amikor villákkal, kaszákkal harmincan rohantak rájuk. Kővel dobálták meg a rendőröket, akik közül az egyik megsérült. A csendőrök, rendőrök és a helyi rendőrök ötvenfős csapata ezt követően szigorú ellenőrző akciót hajtott végre, két személyt letartóztattak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.